2016. október 28., 09:13
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Rendkívüli városfejlesztési bizottsági ülést tartottak október 24-én, melyen – többek között – két sokakat érintő, közlekedéssel kapcsolatos témát tárgyaltak: az Egres utcai híd környékének forgalomszabályozási változtatásait, illetve a Sztaravodai út elején lévő pékségnél parkolóhely kialakítását. Az ülés nyílt volt, megjelentek az érintett utcák lakói is.

 

Barackos és Eper utca

Elsőként az Egres út környékének forgalomszabályozásáról tárgyalt a bizottság. Mint ismeretes, a forgalmi rend megváltoztatása az új óvoda miatt megnövekedett forgalom és a patakhíd közeljövőben történő átépítése kapcsán vált szükségessé. A híd felújítása a tervek szerint már idén elkezdődött volna, de a közbeszerzési eljáráson nyertes pályázó visszalépése miatt új pályázatot kellett kiírni, így az építkezés legkorábban márciusban kezdődhet, és három hónapig tart majd.

Az önkormányzat a megnövekedett forgalom miatt nemrégiben kétirányúsította a Barackos utat a Törökvölgyi és Eper utca közötti szakaszon, ami ugyan nagyban könnyíti a kijutást a 11-es főútra, viszont az érintett szakaszon lakók most is, mint az október 20-i lakossági fórumon – kérték az egyirányú forgalom visszaállítását a balesetveszély miatt. Szerintük az utca alkalmatlan a kétirányú forgalomra a szűk sávok és a járda hiánya miatt. Továbbá szeretnék, ha járda lenne kijelölve legalább felfestéssel és piktogramokkal, és hogy továbbra is maradjon érvényben a 30 km/órás sebességkorlátozó tábla.

A témához kapcsolódva tárgyaltak az Eper utca forgalmi rendjéről, mivel a lakók petícióval fordultak az önkormányzathoz, kérve az eredeti kétirányú forgalom visszaállítását, amely számukra több szempontból is előnyösebb.

Szóba került még, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha az Egres út és a Sztaravodai út közötti földutat szilárd burkolattal látnák el, amit az ott lakók is támogatnak.

A bizottság tagjai végül a következő javaslatot fogadták el:

  • álljon vissza az eredeti – felfelé egyirányú – forgalmi rend a Barackos úton a 11-es főút és a Törökvölgyi út között, azonban a kétirányúsítás megvizsgálása újból történjen meg a lakossági fórumon elhangzottak figyelembe vételével;
  • kerüljön visszaállításra az Eper- és Jázmin utca korábbi forgalmi rendje,
  • felkérik a polgármestert, hogy vizsgálja meg, milyen módon lehet felgyorsítani az Egres út és a Sztaravodai út közötti földút szilárd burkolattal történő ellátását, hogy ezáltal is csökkenjen az Egres és a Barackos út forgalma,
  • a Barackos úton kerüljön kihelyezésre a 30 km/h forgalomkorlátozás,
  • felkérik a polgármestert, hogy vizsgálja meg, hogy milyen módon lehetne a közlekedésbiztonságot javítani burkolati jelek felfestésével (pl. járda kijelölése).

 

Egres–Nap–Szélkerék utcák

Ezzel összefüggésben tárgyaltak az Egres út – Nap utca – Szélkerék utca által összekapcsolt háromszög egyirányúsításáról az óramutató járásával ellentétes irányban. Ezek az utak túl keskenyek a kétirányú forgalom zavartalan lebonyolítására, és járda sincs. Az október 20-i lakossági fórumon a felszólalók egyetértettek az egyirányúsítással, sőt többen javasolták az azonnali bevezetést, amit a mostani bizottsági ülésen is megerősítettek. A lakók kérték még a vízelvezetés mielőbbi megoldását, illetve a csapadék által összehordott kavicshordalék eltávolítását is.

A bizottság végül a következő javaslatot fogadta el:

  • az Egres u.–Nap u.–Szélkerék u. háromszög egyirányúsítása csak az Egres utcai híd felújítása után kerüljön bevezetésre; egyúttal felkérik a polgármestert, hogy vizsgálja meg a korábbi bevezetés lehetőségét, hatásait, és erről készüljön előterjesztés,
  • az utcák találkozásaihoz kerüljenek kihelyezésre a szükséges jelző- és tájékoztató táblák,
  • a közterület-felügyelet lépjen fel az űrszelvény megtisztítása érdekében az ingatlantulajdonosokkal szemben (kövek és törmelékek, túlnyúló növényzet stb. eltávolítása érdekében),
  • felkérik a polgármestert, hogy készítsen részére tájékoztatást a Törökvölgyi és az Egres úti vízelvezetés megoldásáról, annak ütemezéséről,
  • felkérik a polgármestert, hogy az Egres úton a csapadékhordalék eltávolítására a lehető legrövidebb időn belül intézkedjen.

 

Sztaravodai úti parkolás

A másik napirendi pontban tárgyalták a Sztaravodai út elején lévő, 2012. óta működő Oázis Pékbolt kérelmét, hogy vásárlói számára nyitvatartási időben kizárólagosan használt parkolót alakíthasson ki az üzlet mögötti közterületi parkolóban. A témához hozzászóltak a környékbeli lakók is, akik kérték, hogy a mostani döntés ne legyen végleges, mert szerintük a zöldfelületet teljes egészében meg kellene tartani, és örülnének, ha pl. egy fitnessparkot alakítanának ki ezen a helyen, illetve kérték a szennyvíztároló megszüntetését. Többen egyetértettek azzal a javaslattal is, hogy az üzlet előtt lévő, indokolatlanul hosszú buszöböl egy részéből parkolóhelyeket alakítsanak ki.

A bizottság a következő javaslatot fogadta el:

  • térítési díj ellenében engedélyezi a parkoló kialakítását, ha a kérelmező a parkoló használatát az üzlet nyitvatartási idején túl a közforgalom számára biztosítja;
  • a kérelmező köteles a parkolót fizikailag lehatárolni a zöld terület felől annak védelme érdekében,
  • a kérelmező köteles a szennyvíz tároló tartályt megfelelő módon karbantartani, illetve kérik annak a lehetőségnek a megvizsgálását, hogy az ingatlan ráköthető-e a közcsatornára a szennyvíz-tároló megszüntetése érdekében.