2014. június 12., 22:30
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 10 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.
fuzes1

Lakossági fórumot tartottak a Barcsay iskolában május 21-én dr. Pázmány Annamária képviselő körzetében az 5. számú választókörzet lakóinak is. A körzet Püspökmajor-lakótelep felső részét és a László-telepet foglalja magában.

A lakossági fórum a szokott menetrend szerint dr. Dietz Ferenc polgármester prezentációjával kezdődött, aki bemutatta a városban történt fejlesztéseket. Utána dr. Pázmány Annamária a körzetben történt beruházásokról, városszépítési munkákról számolt be a jelenlévőknek. Több lakó panaszkodott arról, hogy a korábbi szelektív hulladékgyűjtő helyére – a Kálvária–Damjanich utca sarkán – illegálisan hordják a szemetet. A képviselő asszony elmondta, mindent megtesznek a probléma orvoslására: a területet megtisztították a lakók segítségével, és a közterület-felügyelők itt fokozottabban ellenőriznek. A terület közbiztonságát javítja a körzeti megbízott jelenléte.
Megemlítette a lakók segítségével megszépült, nemrég átadott kis terecskét a Katona J. és Klapka utcák közötti részen, melyet Bubánnak neveztek el. Hasonlóan fontos közösségi tér az Alsó-Izbég tér, melyet a környék lakói rendszeresen ápolnak, és amely földmérésének költségeit a képviselő asszony vállalta. Elmondta még, hogy fontosnak tartják az egészséges életmódra nevelést, a prevenciót, ennek érdekében rendszeresen szerveznek egészségnapokat a Barcsay Jenő Általános Iskolában és a V8 Uszoda és Szabadidőközpontban, folyamatosan közreműködtek a gyógyszertár minél korábbi megnyitásában, és a tervek között szerepel egy fitnesspark kialakítása a városrészben, amilyet már több városban is létesítettek, és mindenhol nagyon népszerű lett a lakosok körében.

Infrastrukturális fejlesztések a körzetben 2010-2014. között

• Szivárvány tagóvoda teljes felújítása az ovisuli-pályázat segítségével (belső burkolatcsere, gépészeti felújítás, radiátorcsere, világítás korszerűsítése, külső homlokzat hőszigetelése, nyílászáró-csere, teraszok árnyékolása)
• Óvoda előtt kerékpártároló létesítése, kerítés építése
• Szivárvány úti tagóvoda és a Károly u. 2-4. sz. közötti területen a parkoló bővítése 9 új hellyel
• Lakó-pihenő övezetet jelző tábla kihelyezése Szivárvány úti tagóvoda előtt
• A körzet több utcáját érintő kátyúzás
• Járdát jelölő útburkolati jel ismételt felfestése a György és a János utcákban
• Szmolnyica játszótér felújítása
• Barcsay iskola előtti zebra létesítése és felfestésének folyamatos frissítése
• Kálvária úti buszmegálló felújítása
• Szivárvány óvoda Kálvária út felőli bejáratának megnyitása a szülők kérésének megfelelően
• A Jobbágy utca alsó szakaszának felújítása
• A Kondor Béla utcai földút felújítása
• Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetése
• Szelektív hulladékgyűjtő sziget áthelyezése a Károly utcába a Radnóti-Kálvária utca sarkáról
• Köztéri szemetesek naponta történő ürítése

Megvalósítás alatt:
• Parkolóhely kialakítása mozgássérülteknek a Károly utcában, lakó-pihenő övezet tábla kihelyezése a Károly u 2-10. közötti garázsbejáratok előtt, kerékpár-tároló gyermekeknek az óvodában
• Fitness-park létesítése a Károly utcai házak által körbezárt zöldterület oldalán
A Károly utcai házak melletti zöldterületre tervezett fitness parkkal kapcsolatban kérjük a lakosság véleményét. A lakók kérdéseikkel, véleményükkel dr. Pázmány Annamária képviselőt kereshetik az alábbi elérhetőségeken: paz@t-online.hu, 06-20-967-6870

Dr. Pázmány Annamária fogadóórája minden hónap első keddjén az Izbégi iskolában 14.30-tól 16 óráig, vagy telefonon bármikor: 06-20-967-6870