Asszociációk címmel nyílt meg Pistyur Gabriella festőművész kiállítása a Városház Galérián 2018. április 3-án. Köszöntőt mondott Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester, a kiállítást megnyitotta Török Katalin művészeti író.

Török Katalin művészeti író kiállítás-megnyitó beszéde:

Pár héttel ezelőtt csörgött a telefonom, a vonal másik végén Pistyur Imre kertelés nélkül a lényegre tért, szeretnék, ha én nyitnám meg felesége, Pistyur Gabriella (akivel egyébként ugyanúgy személyesen ismerjük egymást) kiállítását, s rögtön hozzátette, hogy Gabi egy ideje „teljesen más képeket” fest, mint korábban, felhagyott az évtizedes selyemkép festéssel, aminek egyébként számos darabját korábbról jól ismertem. A hír hallatán rögtön hatalmába kerített a kíváncsiság. Még azt is elmondta Imre, hogy látták már mások is „a teljesen más képeket” és kaptak is kiállítási felkérést, de Gabi ragaszkodott ahhoz (ereiben dalmát vért is csörgedeztetve), hogy első kiállítása szülővárosában legyen. Tetszett ez az elköteleződő hűség, ami karöltve a bennem támadt kíváncsisággal, csakis egy gyors és határozott igent szülhetett. Amikor pár nappal később elmentem hozzájuk, bevezettek egy kis méretű, földön-ágyon, asztalon, szekrénytetején felállított képekkel teli szobába. Beültem közéjük, a látvány megdöbbentett és nem lassan, fokról fokra, hanem rögtön bekebelezett. Nem mindennap részesülhet az ember ilyen élményben. Még mielőtt bármit is kérdeztem volna, éreztem, hogy nem előre kigondolt, megtervezett, agyban felépített műveket látok magam körül, hanem olyanokat, amelyek nagyon mélyről és  spontán módon törnek a felszínre. A fő vonzerőt éppen ez generálja különösen azok számára, akik rendelkeznek befogadásukhoz szükséges vevőantennákkal. Mekkora fordulat, mekkora megújulás és bátorság! Akivel ez megtörténik csak azt érzi, hogy valami elkapta, feszíti, nyugtalanítja, markában tartja, de oly erősen és kitartóan, hogy kényszerítő erővé válik. Megszűnik a külvilág, tér és idő kikapcsol, és akkora energiák lépnek működésbe, amit csak átélni lehet, kívülállóként megérteni nem. Pityur Imre úgy jellemezte ezt az állapotot, hogy amikor Gabi fest, még az olajkép is porzik körülötte.

Azok számára, akik csak futólag nézik majd meg ezeket a festményeket, előre kell bocsájtanom, hogy nem vagy csak részben nyílnak meg.

Pistyur Gabriella képei nem ábrázolnak semmit, mégis ezeregy dologról szólnak. Közös bennük, hogy valamennyi tájélmény-asszociációt vált ki a nézőből, hogy mit és milyet, az már teljesen szubjektív. Nem az a cél, nem is lehetséges, hogy azt éljük át, ami a festővel spontán módon megtörtént, amin mint egy „álomutazáson” keresztülment ecsettel a kezében. Az interaktív kapcsolat megteremtődése alkotó és befogadó között, az a fontos, és jelen esetben ez maradéktalanul teljesül is. A jelenséget – saját műveivel kapcsolatban – Picasso így foglalta össze: „Miként képzelik azt, hogy a néző úgy élhesse át képeimet, ahogyan én átéltem? A kép hozzám messziről jut el, ki tudja, milyen messziről; kitaláltam, láttam, megfestettem, s emellett másnap magam sem látom, hogy mit csináltam.” Az elkészült mű tehát alkotója számára is lehet titkok hordozója.

Pistyur Gabriella itt bemutatott „elsőbálos” festményeivel kapcsolatban egy másik, de ezúttal magyar festő, Gadányi Jenő néhány gondolatát szeretném felidézni.  A festő véleménye szerint a forma, tér, szín, kompozíció, mozgás, ritmus és stílus megoldása, összhangba tétele adja meg a kép művészi vénáját. A hangsúly az összhangon, más szóval, a harmónia-teremtő képességen van, azon, amivel Pistyur Gabi – mint adottsággal – eleve rendelkezik. Az elmondottak mellé Gadányi hozzárendel még egy fontos tényezőt: az erőt, s azt mondja, hogy a felsoroltak felett „az ’erőnek’ kell uralkodnia, mert csak az erőnek van meg az a hatalma, hogy összetartsa, a széthullástól megmentse a részeket. Az erő belülről kifelé hatoló feszültség.” Ha hagyjuk, hogy az itt kiállított képek hassanak ránk, nem lehet nem érezni a Gadányi Jenő által megfogalmazott erő kiáradását. Ugyanis az a szellemi és spirituális energia, amit az alkotó a művébe beletesz, az sohasem vész el, ellenkezőleg, átáramlik mindazokba, akik annak befogadására készek, teljen el bármekkora idő is a mű elkészülése és a vele való találkozás között. Egy hasonlattal élve: a kiállított képek olyanok, mint a titokzatos mélyből váratlanul magasba törő gejzírek spontán vízzuhataga, szemben az előre megtervezett, szabályozott működésű szökőkutak aláomló víztömegével.

Pistyur Gabriella örömfestőként jellemezte magát, olyannak, akinél a festés nem foglalkozás, nem célirányos  tevékenység, nem keresi és követi a már kitaposott utakat, ellenkezőleg, saját értékrendje, harmónia-igénye szerint enged szabad áramlást a terpentinszagú, üres vásznakat festékkel beborító, boldogság-mezőkre, ahol a vörös szín életforróságot, akciót, energiát jelenít meg, a kék a végtelent, a nyugalmat, a csendet, a sárga az éltető fényerőt, az örök élet ígéretét. A fehér szín pedig egyszerre lehet kifejezője a vidámnak és szomorúnak, a mindennek és a semminek.

A kiállítás az Asszociáció címet kapta, utalva a nézőben a látvány által kiváltott képzettársításokra. De a címnek van egy másik, a néző előtt rejtve maradó aspektusa is, amit én most – felhatalmazás bortokában – szeretnék megosztani önökkel. Amikor Gabi befejezettnek érzi legújabb festményét (abba nem enged senkit beleszólni, hogy ez mikor következik be), férjével, a szobrász Pistyur Imrével, aki egyébként maga is szokott festeni, leülnek az új kép elé és közösen fedezik fel a maguk számára. Imre akkor találkozik először a képpel, és egy kicsit Gabi is. Ez az első alkalom, hogy az alkotás feszültségétől immár mentesen, kívülről tudja szemlélni azt, amit létrehozott. S a párbeszédből, ami arról szól, hogy ki mit lát, vél felfedezni a vásznon, milyen gondolatok, emlékek jöttek elő, egyszer csak megszületik a címként szolgáló elnevezés. A néha többfordulós keresztelés aktusa akkor ér véget, amikor a választott képcímmel mindketten egyformán és maradéktalanul elégedettek. Kompromisszum és udvariasságból tett elfogadás kizárva. Fontosnak tartottam elmondani, hogy a képek címe a Pistyur-házaspár közösen átélt asszociációjának a végeredménye, és semmi baj sincs azzal, ha ki-ki számára egészen más tartalmat sugall a látvány. Hiszen ne feledjék: Pistyur Gabriella „teljesen más” festményei a tér és idő síkból kiemelt alkotások, nem ábrázolnak semmit, mégis annyiféle tartalommal tölthetők meg, ahány az elmélyülésre és befogadásra kész nézőkben megfogalmazódik.

Fotók: Paraszkay György