Az egyesület oktatói igazán elégedettek lehetnek az idei nyáron. A tavaszi versenyidőszakban a versenyző párosok és formációk szépen fejlődtek és gyönyörű eredményekkel gazdagodtak.
Érdemes külön kiemelni a Horváth András Simon – Schuszter Csenge serdülő párost, akik amellett, hogy az idény összes Pink Panthers versenyét első helyezéssel zárták, a Pesterzsébeten megrendezésre kerülő utánpótlás versenyen is maguk mögé utasították korosztályuk megjelent versenyző párosait.
Children kategóriában a Pink Panthers csapat nagyon büszke az utánpótlás kategóriában versenyző Majer Gergő – Ubránkovics Zulejka párosra, akik szintén a dobogó legmagasabb fokára állhattak tavasszal, Budapesten.
Az egyesület két házi versenyt rendezett májusig, Szentendrén és Óbudán, ahol feltörekvő táncos palántáik szépen szerepeltek és bizonyították tehetségüket.
A városunkban 2011 óta működő tánccsoport a nyáron 3 tánctábort szervezett, ahol a versenyzők és a kezdők is csiszolhatták a tánctudásukat a szünetben.
Az augusztus 24-28-ig tartó iskola előtti alapozó hetüket pedig a szentendrei Borfesztivál keretein belül megszervezett nagy sikerű villámcsődülettel zárták.
A III. Nagy Szentendrei Sportágválasztón is találkozhatunk az egyesületi táncosokkal. Szeptember 4-5-én a Postás strandon standjuknál mindkét nap folyamatos edzéseket tartanak, és a színpadon is többször fellépnek a táncos lábú fiatalok.
Szeptembertől várják kezdő csoportjaikba a magukban kedvet érző táncos lábú gyermekeket, Szentendre összes iskolájában, Leányfalun, Óbudán és Budapesten is.