2013. szeptember 24., 10:35

Konferencia a területi közigazgatás átalakításának tapasztalatairól

„Eredményes a magyar közigazgatás fejlesztése, amelyre már felfigyeltek határainkon túl is – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a „Szervezett fejlesztés. Szervezetfejlesztés?” című videókonferencián, szeptember 20-án Budapesten. Hozzátette, a konferencia fő célja a jó gyakorlatok átadása olyan módon, amely a nemzet javát szolgálja.
Bővebben

Helikopteres védekezés a parlagfű ellen

Az elmúlt évi jó tapasztalatok után idén is sor került a megyében a helikopteres parlagfű felderítésre. A légi jármű ebben az évben szeptember 11-én és 12-én szállt fel a Pest Megyei Kormányhivatal szakembereivel, hogy a magasból ellenőrizzék a gyalogosan vagy autóval nehezen megközelíthető földterületek parlagfű szennyezettségét.
Bővebben

70 ezredik ügyfél a Pest megyei kormányablakokban

Vácott köszöntötte Tarnai Richárd kormánymegbízott a Pest megyei kormányablakok 70 ezredik ügyfelét szeptember 17-én.
Bővebben

Több mint százezren szedték a szemetet országszerte

Százezer önkéntes vett részt országszerte a TeSzedd! akció keretében megrendezett a szemétszedésen. Tarnai Richárd kormánymegbízott a Pest Megyei Kormányhivatal dolgozóival közösen Gyálon gyűjtötte a szemetet.
Bővebben

Rendőrőrs avató Acsán

Új rendőrőrs kezdte meg működését Acsán. Az 1500 fős településen 8 rendőr kezdi meg most munkáját, akik a környező települések közbiztonságáért is felelnek majd. Az ünnepélyes átadón Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott is részt vett.
Bővebben

Kormányhivatalok II. Foci Tornája

Idén második alkalommal rendezték meg a Kormányhivatalok Foci Tornáját. A hideg idő ellenére szeptember 14-én a Vasas Fáy utcai sportközpontjában a versenyen mind a 20 kormányhivatal csapata képviseltette magát.
Bővebben

Bővítik a Váci Kormányablakot

Bővítési munkálatok miatt a Váci Kormányablak ügyfélfogadása előreláthatóan november végéig az Okmányirodába költözik.
Bővebben

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
pén 01

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 01

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.