2019. november 18., 17:08
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 4 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.
November 22-én pénteken szállítják a Fő térre és állítják fel ott a város karácsonyfáját. A fenyő idén Tahitótfaluból érkezik, ezúttal is lakossági felajánlás eredményeként.
Az idei évben is lakossági felajánlásból érkezik a karácsonyfa a Fő térre, a tervek szerint november 22-én pénteken, a délelőtti órákban. Idén egy Tahitótfaluban található fenyő bizonyult a legalkalmasabbnak a felajánlások közül (méret, forma, szimmetria, állapot, kiemelhetőség szempontjából). A fa reggeli kivágását követően a szállító jármű a mellékelt ábrán jelzett útvonalon közelíti meg a Fő teret a 11-es útról. A sárgával jelölt szakaszon a szállítás ideje alatt teljes forgalmi lezárásra, valamint parkolási tilalomra van szükség reggel 8 órától a délelőtt folyamán.
A lezárásról információs táblák tájékoztatnak a helyszínen, csütörtöktől pedig szalagozás is jelöli a helyszínt. A szállítás ideje alatt a rendőrség, valamint a Szentendrei Rendészet munkatársai a helyszínen segítik a forgalom irányítását.
A fenyőt daruval helyezik el a Fő téren, ezt követően kezdődhetnek meg a dekorációs munkálatok, melyek az első adventi vasárnapig fejeződnek be.