2016. október 26., 13:46
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Októberben nyitotta meg kapuit a Parti Medve könyvesbolt és közösségi helyszín Szentendre szívében, a Fő tér szomszédságában. A volt Raiffeisen Bank fiók helyén, a Városházával szemben nyílt kis üzlet egyedi, ötletes, jó ízléssel berendezett, ahol nemcsak különleges mesekönyveket és játékokat találnak a gyerekek és szülők, de egyben hangulatos „parti”-hely is, varázslatos programokkal. Nyulas Ágnessel beszélgettünk a kezdetekről és a tervekről, azokról a személyes élményekről, véletlenekről, ami az üzlet megnyitására inspirálta.

A bolt keletkezésének története, akár a népmesékben, szerencsés véletlenek sorozatából, személyes kapcsolatok szőtteséből áll össze. Nyulas Ágnes Kolozsváron született, eredeti szakmája villamosmérnök, Bukarestben egy informatikai céget vezetett hosszú időn át. Férjével 18 évvel ezelőtt költöztek Szentendrére, de akkor még visszajárt dolgozni. Két kisgyermek mellett azonban olyan munkát keresett, ami nem jár ennyi utazással. Egyszer épp Bukarestből repült haza, s mellette egy svéd hölgy ült, aki egy gyerekkönyvet lapozgatott. Beszélgetni kezdtek, s rácsodálkozott a könyvre, ami minden tekintetben más volt, mint az itthoni piacon akkoriban. Ez a kis történet is hozzájárult ahhoz, hogy a Cerkabella Könyvkiadó megalakult, s ma már több mint száz kötet látott napvilágot a gondozásában.
Ágnes valójában meghatározó élményeihez tért vissza ezzel a munkával, hiszen szoros kapcsolata az irodalommal gyerekkorában kezdődött. Számára meghatározó példa volt az az irodalmi környezet Tordán, amely összetartotta az ottani közösséget. Gyakran a nappalijukban alakult ki a rögtönzött irodalmi szalon. Tordán, a gimnáziumban magától Keszeg Vilmostól tanulta a magyar irodalmat, aki most a Bábos-Bolyai Egyetem tanszékvezetője. A Jósika Miklós irodalmi kör révén pedig nagyon sok írót, költőt ismert meg személyesen. A kiadó első éveiben az ő műveiket adták ki, elsőként Lászlóffy Aladár verseskötetét. Az első apró közvetett kapcsolat Szentendrével ekkor jött létre, mert Kopacz Mária festőművész illusztrálta a kötetet, aki ezekben az években itt élt.
A következő kiadott kötet Szilágyi Domokos könyve volt, amit Ágnes kedves magyartanárának lánya illusztrált, még egyetemistaként. Azóta befutott illusztrátor lett. Később tágult a kör, s már nemcsak erdélyi szerzők műveit adták ki. Egy véletlen folytán a skandináv irodalommal kezdtek foglalkozni, s ma már közel fele a könyveiknek a svéd, finn, dán, észt irodalomból merít. Mi volt az a véletlen? Egy nap barátnője megjelent Ágnesnál, és magával hozta barátnőjét, aki finn szakon tanult, s évekig Amerikában tanított német nyelvet. Ő ajánlotta, hogy adják ki finn írók műveit, majd átküldött egy nagyon alapos összesítést, hogy a következő három évben milyen műveket fordíttassanak le és adjanak ki. Ennek egy töredéke már megtörtént, s az általa ajánlott fordítókkal nagyon jó kapcsolat alakult ki.
A kiadói munkák mellett régóta gondolkodtak egy bolt nyitásán itt, Szentendrén, de nem volt még érett hozzá a helyzet, nem volt megfelelő helyszín. Az évekig tartó előkészítés után azonban, alig három hónap alatt idén ősszel létrehozták a kis üzletet a Fő tér mellett. Szinte mindenki szentendrei, aki hozzájárult a bolt kialakításához.
Egy igényes, szép mesekönyv ihlette a bolt elnevezését és arculatát. Az alap a Cerkabella kiadásában megjelent Parti Medve kortárs irodalmi antológia címadó meséje volt, Egri Mónika tollából. A gazdagon illusztrált kötet egyik motívuma, Rofusz Kinga munkája köszön vissza a bolt falairól. A kanyargó, kék növényindák a bolt emeleti galériáján is feltűnnek, ahol a kötet illusztrátorainak munkáiból nyílt kiállítás a megnyitó napján. Dániel András tervezte a Parti Medve arculatát, a logót, a kedves medve figuráját, s a programokhoz készülő szórólapok is az ő munkái.
A belsőépítész, Csuka Mariann papírpillangókkal körülölelt lámpája, a skandináv hatást tükröző krémszürke hajópadló, a hasonló színű könyvespolcok csendesen húzódnak a háttérbe, hogy kiemeljék a színpompás könyvek, a társasjátékok, a plüssfigurák seregét.
A boltban könyvillusztrátorok munkáiból készült nyomatok, designékszerek, képeslapok, apró emléktárgyak is vásárolhatók. A közkedvelt ajándéktárgy, a bögre is ötletes, vidám és játékos itt: hő hatására megváltoznak a ráfestett figurák.
A Parti Medve barátságos légköréhez az Illy illatos kávéi, az exkluzív francia Dammann teakülönlegességek, a szezonális kuriózumok, mint például a sütőtökös latte és a pillekönnyű croissant is hozzájárul. A tulajdonosok, bár nem ez a fő profiljuk, olyasmit szerettek volna kínálni, ami miatt betérnek hozzájuk egy reggeli kávéra, délutáni teára is. A kínálathoz egyedi csomagolás jár, a trendi papírpoháron, a tálcán visszaköszönnek az arculati elemek.

paerti medve foglalkozasok.indd

Az üzlet egyik legnagyobb érdemének Nyulas Ágnes azt tartja, hogy programjaikhoz kiváló embereket sikerült megnyerniük munkatársnak. Pásztor Csörgei Andrea gyerekirodalmár, mesepedagógus kéthetente, kedd délutánonként a Papírszínház foglalkozásokat tartja, illetve azoknak a pedagógusoknak szervez teadélutánokat, akik a kortárs gyermekirodalommal szeretnének megismerkedni. Tóth Olivér Artúr dráma-
pedagógus, zenész, hangszerkészítő minden hónap első péntekén Pizsipartira várja délután 6-tól este 10-ig a gyerekeket. A szülők a felszabadult szabadidőt kettesben vagy baráti társaságban tölthetik, vacsora, mozi, koncertprogrammal, de prózaibb tevékenységet is beiktathatnak bevásárlás, takarítás formájában. Szintén Tóth Olivér a házigazdája a helyszínen rendezett zártkörű gyerekzsúroknak is. Kézműves-foglalkozások hetente lesznek Pikler Éva képzőművésszel és Metzing Eszter illusztrátorral. A legkisebbeknek mondókás foglalkozás, az iskolásoknak kreatív írást oktató program indult Lovász Andrea irodalomkritikussal. A Parti Medvében gyerekirodalmi íróképző is indul olyan, írásban már jártas felnőtteknek, akik gyermekeknek szeretnének írni. A programhoz a gyermek- és ifjúsági irodalom rangos képviselői csatlakoznak szakmai előadásokkal.
Érdemes tehát a Parti Medve facebook-oldalát böngészni, mert az állandó programok mellett sok-sok meglepetéssel is készülnek: facebook.com/partimedve.