2013. április 2., 09:48

 

Április 22-ig jelentkezhetnek a középiskolák a hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulását segítő pályázatra

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) április 22-ig meghosszabbította annak a 4 milliárd forint összértékű pályázati programnak a jelentkezési határidejét, amely hátrányos helyzetű fiatalok felsőoktatásba való bejutását segíti elő. A program a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű, középfokú közoktatási intézményben tanuló fiatalok közoktatásban való benntartását, iskolai sikerességének elősegítését, és a felsőoktatási képzésbe való bejutásának támogatását tűzi ki célul.

 

Az Új Széchenyi Terv keretében elindított pályázaton szakiskolák, gimnáziumok, szakközépiskolák, diákotthonok és kollégiumok, valamint fenntartóik indulhatnak. A projekt a középfokú intézmények fejlesztésén keresztül hozzásegíti a tanulókat a középfokú végzettség megszerzéséhez és a továbbtanuláshoz.

 

A pályázat valódi lehetőséget nyújt a felsőoktatásba való bekerülésre például oly módon, hogy a felsőoktatási intézményekkel teremtett közvetlen kapcsolat révén ösztönzi a továbbtanulásra a diákokat. A programmal azoknak nyújtanak segítséget többek között főiskolás mentorok bevonásával, akik nem rendelkeznek elegendő szülői háttértámogatással.

 

A fiatalok egyéni fejlesztést kaphatnak, megismerkedhetnek diplomát szerzett roma fiatalokkal, roma szakkollégiumok tagjaival, vagy olyanokkal, akik már elhelyezkedtek a munka világában, de lehetőségük lesz egyéni előkészítőre, mentoruk segítségével korrepetálásra járni. A nyertes pályázók felvehetik a kapcsolatot más intézményekkel (nyílt nap szervezése), hálózatot hozhatnak létre, így a szakemberek a jó gyakorlatokról is konzultálhatnak, megismerhetik és átvehetik egymástól a már bevált módszereket.

 

A támogatott pályázatok várható száma maximum 175, így a programban részt vevő tanulóké maximum 8050 fő. A pályázatok benyújtására 2013. április 22-ig van lehetőség.

 

A pályázat a kormány által teremtett egymásba kapcsolódó, több szinten összeérő programokból létrejött esélyegyenlőségi hálót erősíti. A hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok esélyeit javító programok a koragyerekkori fejlesztéstől a szakkollégiumi hálózatig minden korcsoport rendelkezésére állnak. A kormány a költségvetésből támogatja a Biztos Kezdet Gyerekházakat és az Integrációs Pedagógiai Rendszer segítségével az óvodákat és iskolákat, valamint az Új Széchenyi Terv keretében kiírt pályázatokkal segíti a tanodákat. Ezek az intézmények valamint a valóban tanulásra ösztönző ösztöndíjak és a mentorálás együttesen segítik a hátrányos helyzetű fiatalokat, hogy bejussanak a felsőoktatás rendszerébe.

 

A pályázatról bővebb információ a http://www.nfu.hu/doc/3848 és a http://www.nfu.hu/doc/3849 oldalon található.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
pén 01

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 01

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.