A Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal jegyzői munkakör betöltésére pályázatot hirdet.
Pályázati feltételek:
- magyar állampolgárság,
- cselekvőképesség,
- büntetlen előélet,
- igazgatásszervezői vagy közigazgatás-szervező alapképzési szakon vagy jogász vagy államtudományi mesterképzési szakon szerzett szakképzettség vagy közigazgatási mesterképzési szakon szerzett okleveles közigazgatási szakértő vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképzettség
- és – a Közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 247. § (4) bekezdésben meghatározott eset kivételével – jogi vagy közigazgatási szakvizsga, vagy a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium által a teljeskörűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozat alapján adott mentesítés,
- legalább 2 éves közigazgatási gyakorlat,
- felhasználói szintű számítástechnikai ismeret,
- a kinevezés feltétele 90 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány megléte, amely igazolja, hogy a közszolgálati jogviszonyt létesíteni szándékozó személy büntetlen előéletű,
- kinevezés esetén vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség
A jelentkezéshez csatolni kell:
- szakmai önéletrajz a 87/2019. (IV.23.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete szerinti adattartalommal;
- a jegyzői munkakör betöltésére vonatkozó szakmai elképzelések,iskolai végzettségek és egyéb szakképesítések másolata,
- nyilatkozat arról, hogy a benyújtott pályázatot és személyes adatait a pályázati eljárásban résztvevők megismerhetik
A kiválasztásnál előnyt jelent:
- legalább 8 év közigazgatási gyakorlat,
- legalább 5 év közigazgatási területen szerzett vezetői gyakorlat,
- korábban jegyzői munkakörben szerzett szakmai tapasztalat
A munkakör betöltője irányítása alá tartozó szervezeti egységek megnevezése:
Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal (Szentendre-Pilisszentlászló)
A vezetése alá tartozó álláshelyek száma: 116,5 álláshely
Ellátandó feladatok:
A Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal vezetése, a munkáltatói jogok gyakorlása a hivatal köztisztviselői tekintetében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 81. § (3) bekezdésében meghatározott feladatok ellátása.
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidős, határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.
Próbaidő a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 62/A. §-ban foglalt kivétellel, 6 hónap.
Bérezés: a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény szerint
A pályázat benyújtásának határideje: 2019 november 20.
A pályázat elbírálásának határideje: 2019. november 30.
A munkakör betölthető: 2019. december 1.
A pályázat benyújtásának módja: postai úton vagy személyesen a pályázatnak a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldésével (2000 Szentendre, Városház tér 3.),. Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: jegyző
A pályázati kiírással kapcsolatban további információt dr. Remele Antónia humánerőforrás-vezető nyújt a 20/627-8899-es telefonszámon.
A jegyző kinevezéséhez, felmentéséhez Szentendre és Pilisszentlászló települések polgármestereinek lakosságszám-arányos, többségi döntése szükséges. A Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról szóló megállapodás szerint az egyéb munkáltatói jogokat a közös önkormányzati hivatal székhelye szerinti település, azaz Szentendre város polgármestere gyakorolja.
A munkáltató fenntartja a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát.