2015. június 30., 15:52

Dadaista versek, klasszikus zene, színek, formák, naplemente-nézés a Duna-parton… Mindez hogy függ össze? Négy helyi festőművész, Dóró Zsolt, Nyakas Attila, Szabó Norbert és Farkas Dániel, a Dunaway Művészeti Csoport tagjai 24 padot ajánlottak fel a városnak, melyeket művészi festéssel tesznek egyedivé. A Dunaway Galéria és az önkormányzat közös akciója a Dunakorzó turisztikai vonzerejének növelését célzó projekthez kapcsolódik.

A padokat a SpaceVital Kft. bocsátotta a művészcsoport rendelkezésére, s a hétvégén, június 27-28-án az alkotófolyamat közben leshették meg az arra járók a készülő padokat a Dunaway Galéria udvarán. A volt Jakabos házban, a Dunakorzó 10. alatt nyitott kapukkal várták az érdeklődőket a művészek. A team ötödik tagja maga Tristan Tzara volt, akinek szellemét felolvasott verseivel idézték meg az alkotók. Munka közben klasszikus zene szólt az erősítőből, s mint Dóró Zsolt elmondta, az irodalmi és zenei aláfestés mellett a közös alkotás a leginspirálóbb számukra. A 24 festett pad időszaki kiállításként látható majd hamarosan a Dunakorzón, természetesen használatba is vehetik a korzózók, a nyári szezon végén pedig jótékonysági árverés keretében értékesítik a művészi padokat.

 

DSCF6675 DSCF6676 DSCF6677 DSCF6678DSCF6686 DSCF6791  DSCF6793 DSCF6794 DSCF6795 DSCF6796 DSCF6797  DSCF6799 DSCF6800  DSCF6802  DSCF6805  DSCF6809

« 2023. szeptember » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
hét 25

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 25

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.
hét 25

Mozdulj, Szentendre!

szeptember 2. - szeptember 30.