2016. december 1., 15:44

Kihelyezték az Összefogás a szentendrei gyermekekért akció adománygyűjtő ládáit a város több boltjában, intézményében. Szentendre Város Önkormányzata és a Szentendréért Közalapítvány ebben az évben is közös akciót indít, melynek célja, hogy a hátrányos helyzetben lévő családok számára is valóban örömteli legyen a karácsony. Ehhez járulhat hozzá bárki pénzadományával.

adomanygyujto_dobozSzentendre hátrányos helyzetű gyermekeinek adventi megajándékozására a város kilenc pontján elhelyezett gyűjtőládákkal hívják fel a figyelmet a szervezők, és kérik mindazok segítségét, akik hozzá tudnak járulni a nemes cél megvalósításához. Az adventi hétvégeken a Fő téren minden gyertyagyújtáskor a város vezetői is gyűjtik az adományokat.

Az összegyűlt pénzből december 18-án, advent negyedik vasárnapján, a gyertyagyújtás után a Városháza dísztermében tartott ünnepség keretében látják vendégül és ajándékozzák meg a gyermekeket. A rászorulók listáját az önkormányzat szociális osztálya és a Szentendrei Gondozási Központ nyilvántartása alapján határozták meg. Az ajándékokat a város vezetői adják át személyesen minden gyermeknek, a megajándékozottak mindegyike személyre szóló ajándékcsomagot, játékot és könyvet kap. A tervek szerint az akcióval 130 gyermek karácsonyát teszi szebbé a város.

Kérjük, adományával járuljon hozzá Ön is, hogy a rászoruló szentendrei gyerekek is boldogan ünnepelhessenek!

Adományát a város több pontján kihelyezett adománygyűjtő ládákban helyezheti el, az alábbi helyszíneken:

  • Városháza porta
  • Tourinform iroda
  • Édeni Édességek Boltja
  • Líra Könyvesbolt
  • Offline Center
  • Art6 Szalon
  • Parti Medve könyvesbolt
  • Dobozi utcai CBA
« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
sze 06

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 06

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.