2016. december 14., 09:44

Újabb adománygyűjtő dobozt helyeztek ki a városban a hátrányos helyzetű gyermekek karácsonyi ajándékozására szervezett gyűjtéshez: már a La Mocca kávézóban található gyűjtőládában is elhelyezhetik adományaikat azok, aki tudnak és szeretnének segíteni. Szentendre Város Önkormányzata és a Szentendréért Közalapítvány ebben az évben is közös akciót indított, melynek célja, hogy a hátrányos helyzetben lévő családok számára is valóban örömteli legyen a karácsony. Ehhez járulhat hozzá bárki pénzadományával.

img_0288Szentendre hátrányos helyzetű gyermekeinek adventi megajándékozására a város tíz pontján elhelyezett gyűjtőládákkal hívják fel a figyelmet a szervezők, és kérik mindazok segítségét, akik hozzá tudnak járulni a nemes cél megvalósításához. Az adventi hétvégeken a Fő téren minden gyertyagyújtáskor a város vezetői is gyűjtik az adományokat.

Az összegyűlt pénzből december 18-án, advent negyedik vasárnapján, a gyertyagyújtás után a Városháza dísztermében tartott ünnepség keretében látják vendégül és ajándékozzák meg a gyermekeket. A rászorulók listáját az önkormányzat szociális osztálya és a Szentendrei Gondozási Központ nyilvántartása alapján határozták meg. Az ajándékokat a város vezetői adják át személyesen minden gyermeknek, a megajándékozottak mindegyike személyre szóló ajándékcsomagot, játékot és könyvet kap. A tervek szerint az akcióval 130 gyermek karácsonyát teszi szebbé a város.

Kérjük, adományával járuljon hozzá Ön is, hogy a rászoruló szentendrei gyerekek is boldogan ünnepelhessenek!

Adományát a város több pontján kihelyezett adománygyűjtő ládákban helyezheti el, az alábbi helyszíneken:

  • Városháza porta
  • Tourinform iroda
  • Édeni Édességek Boltja
  • Líra Könyvesbolt
  • Offline Center
  • Art6 Szalon
  • Parti Medve könyvesbolt
  • Dobozi utcai CBA
  • La Mocca kávézó
« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
pén 12

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 12

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
pén 12

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
pén 12
pén 12

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
pén 12
pén 12
pén 12

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
pén 12
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
vas 14
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26