2015. augusztus 31., 11:39
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

 

Muzsikáló porták, zenés vonat, hangszerbemutatók, tánctanítás, rendhagyó tárlatvezetések, kézműves programok, borkóstolás, fotókiállítás, este a Magyar Állami Népi Együttes gálaműsora várja a látogatókat a szentendrei Skanzenben szeptember 5-én, a II. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozóján.

 

„Hát nézzetek körül, gyerekek! Örömzenélés folyik itt, mégpedig szívből” – fogalmazta meg a találkozó lényegét pont egy évvel ezelőtt a vidám forgatag közepette Kelemen László, a rendezvényt szervező Hagyományok Háza főigazgatója. Az idén már másodszor kerül sor a legkiválóbb hazai és határon túli táncházzenészeket és énekeseket mozgósító eseményre, ahol az öreg házak falai közt, az udvarokon, a csűrökben egész nap olyan muzsika szól majd, amitől felforr az ember vére, viszketni kezd a talpa, és alig várja, hogy táncra perdülhessen.

 

A kétnapos találkozó nyílt napján, szeptember ötödikén tíz portán húsz zenekar húzza majd a talpalávalót. A nagynevű, sok évtizede együtt muzsikáló zenekarok – mint a Vujicsics, a Tükrös vagy a Fonó – mellett lehetőséget kapnak a fiatalabb csapatok is – így a Fondor, Pálházi Bence és bandája vagy a Tázló. A Fölszállott a páva vetélkedő két évadából is tűnnek fel ismerős nevek és arcok, így például az óbecsei Fokos zenekar, a tánccsűrben Fundák-Kaszai Lili és Fundák Kristóf tanítanak kicsiket és nagyokat.

 

Ahol ennyi zenész van, ott jól jönnek a hangszerkészítők is, akikkel a kézműves vásártéren találkozhatnak a látogatók. A gyerekeket a központi színpad gyerekprogramjai és a tánccsűr aprók táncai mellett kézműves-foglalkozások és gyerekfoglalkozások várják.

 

A Kallós Zoltán életművét bemutató kiállítás hamarosan bezár, de nemcsak emiatt érdemes megtekinteni a hétvégén, hanem mert szombaton muzsikáló kisvonat szállítja majd az érdeklődőket a rendhagyó tárlatvezetésekre, ahol többek között a Kossuth-díjas Korniss Péter fotóművész, a Nemzet Művésze és a Prima Primissima díjas Petrás Mária népdalénekes kalauzolja majd a látogatókat.

 

Hogy könnyebb legyen a kijutás, szombaton egész nap kisbuszok szállítják a látogatókat a szentendrei HÉV-állomástól a Skanzenbe és vissza.

 

A szeptember 5-i nyílt nap részletes programja IDE kattintva található.

tanchazzen1 tanchazzen2