2017. július 18., 14:52

A Co-Opera szervezésében Szentendre Fő tere lesz az első állomása 2017. július 28-29-én annak az egyedülálló operaprojektnek, mely öt előadóművészeti szervezet együttműködése révén jött létre. A világ egyik legismertebb operája, Gioachino Rossini: A sevillai borbély című műve kerül színpadra kiváló szólisták interpretálásában. A bemutató kapcsán rendezett sajtótájékoztatót a Co-Opera július 17-én Budapesten, egy Dunán horgonyzó hajó fedélzetén.


A kiváló hangulatú sajtóesemény házigazdája dr. Vadász Dániel, a projekt igazgatója volt. Jelen volt Gyürk Dorottya, Szentendre kulturális alpolgármestere, Vasvári Csaba, a Szentendrei Teátrum igazgatója, Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója és Kerényi Miklós Gábor KERO rendező, aki a darab szólistáit saját kezűleg vezényelte, így a sajtó munkatársai ízelítőt is kaphattak az előadásból. Az áriák Balczó Péter, Kendi Lajos, Kálnay Zsófia, Kiss András, Busa Tamás, Frankó Tünde tolmácsolásában csendültek fel, Dinyés Dániel zongorakíséretével.
Vadász Dániel, a Co-Opera igazgatója felidézte a hosszú és rendkívül sok egyeztetéssel, tervezéssel, szervezéssel járó folyamatot, melynek révén megszületett a szellemi-gazdasági-szakmai együttműködés a kulturális intézmények, szervezetek között. A Szentendréről indult ötlet nyomán a Szentendrei Teátrum, a Szegedi Nemzeti Színház, a Budapesti Operettszínház, a Győri Nemzeti Színház és az Operettissima Nonprofit Kft. szövetségével indulhat útjára a projekt, melynek célja a világhírű operák koprodukciós bemutatása országszerte. „Az opera és a zenés színházi műfajok szoros rokonságban vannak, s meggyőződésünk, hogy az operának is ki kell törnie elefántcsonttornyából. Célunk, hogy minél többen hallgathassák. Reméljük, hogy az együttműködésünk hosszú távú lesz, és óriási öröm, hogy már az első évadban 45 előadást láthat a közönség.”– mondta dr. Vadász Dániel.
Gyürk Dorottya alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, a szentendreiek több évtizedes vágya valósul meg idén nyáron azzal, hogy a felejthetetlen főtéri operaelőadást újraidézi, újrateremti a Teátrum és a Co-Opera.
Tudvalevő, hogy az opera drága műfaj, komoly teljesítmény a társulatoknak színpadra állítani azokat. Ezzel szemben az együttműködő előadóművészeti szervezetek kompromisszumok nélküli, kiváló előadásokat hozhatnak létre, hiszen mindenből a legjobb minőséget választhatják, a díszletektől a kiváló előadókig, alkotókig. Mint Vasvári Csaba is kiemelte: “Szentendre önerőből nem tudott volna operaelőadást színpadra állítani, hiszen a Teátrum éves költségvetése közel azonos az előadáséval, ám a Vadász Dániellel való együttes gondolkodás gyümölcse, a példa nélküli és modellértékű együttműködés lehetővé teszi, hogy a hazai színjátszás emblematikus színhelyén, ahol közel 50 év alatt az opera és színházi szakma krémje fordult meg, most ismét nagyszabású előadást láthasson a közönség.”
„Az idei év Rossini születésének 225. évfordulója, melynek ünnepén a római operaházban láthattam a jubileumi előadást. Ott is együttműködésben jött létre a produkció a torinoi, trieszti és pármai társulattal, de míg ott egyfajta luxus volt, hogy a létrejövő kiváló előadás csak kevesekhez jutott el, mi az együttműködéssel több vidéki városba is eljuttatjuk a produkciót” – foglalta össze Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója a projekt célkitűzésének lényegét.
„25 éve fantasztikus sztárcsapattal mutattuk be Rossini vígoperáját Szentendrén. Az idei bemutató egyrészt ennek remake-je lesz, ugyanakkor eszelősen korszerű, sziporkázóan mai előadás. Sterbini eredetileg rendkívül hétköznapi nyelvre ültette át a Beaumarchais darabot. Galambos Attila fordítóval mi is mai szóhasználattal, fordulatokkal hozzuk közel napjainkhoz a történetet, sokszor akár meghökkentő módon. Friss, ízig-vérig mai előadást ígérünk!” – mondta el a produkcióról Kerényi Miklós Gábor, a darab rendezője.
A szentendrei bemutató után A sevillai borbély november 17-én a Szegedi Nemzeti Színház, december 6-án a Budapesti Operettszínház, és a jövő évben, február 3-án a Győri Nemzeti Színház közönsége előtt mutatkozik be.

Fotók: Deim Balázs

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
vas 14

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 14

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
vas 14

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
vas 14
vas 14

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
vas 14
vas 14
vas 14

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
vas 14
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
vas 28
vas 28