2014. október 3., 20:29

A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya kiskorú veszélyeztetése bűntett és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást Sz. Tamás 49 éves szentendrei lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2012. október 8-án este szóváltást követően többször ököllel megütötte élettársát, majd a földre rántotta és tovább bántalmazta. Sz. Tamás korábban már többször támadott hasonló módon az élettársára. A bűncselekménynek tanúja volt a gyanúsított és a sértett két közös gyermeke is. A férfit a szentendrei rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki. Az ellene folytatott eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a napokban fejezte be és vádemelési javaslattal élt a Szentendrei Járási Ügyészségen.

*

A rendelkezésre álló adatok szerint Sz. András 35 éves pomázi lakos 2014. augusztus 17-én este nézeteltérést követően ököllel megütötte szintén pomázi ismerősét, aki a bántalmazás következtében megsérült. A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást és S. Tamást gyanúsítottként hallgatták ki. Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és az illetékes ügyészségen vádemelési javaslattal élt.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
csü 07

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
csü 07

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.