2016. július 4., 20:33
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Nyári tanulási programok a Szentendrei Aranykor Központban!

A nyár folyamán sem szünetel a szenior tanulási központ működése városunkban.
Minden kedden délelőtt zajlanak az angol társalgási kurzusok, s több érdekes előadás is lesz július-augusztusban.

2016. július 20-án szerdán, 16 órától kerül sor a Brexit – avagy hová tart Európa? című egyórás előadásra, amelyet Dr. Jászberényi József, a Zsigmond Király Főiskola tanára tart majd, elemezve a britek uniós kiszakadásának lehetséges következményeit, Európára és Nagy-Britanniára nézve.

Az előadás helyszíne: Aranykor Központ, emeleti tanterem (Duna-korzó 18).

Az előadás belépődíja: 500 forint.

A szervezők nemcsak az 50 év felettieket, hanem minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Tanulni sohasem késő!