2016. augusztus 4., 11:44
A nyár folyamán sem állt meg az élet az önkormányzat támogatásával működő szenior oktatási centrumban, a Szentendrei Aranykor Központban: lezajlottak az angol társalgási kurzusok, s július 20-án a Brexitről, augusztus 3-án a török puccsról hallgattak érdekes előadásokat a nagyszámú szenior közönség tagjai.

A hallgatók kérésére a világpolitikai sorozat folytatódik: 2016. augusztus 24-én, szerdán, 16 órától a Menekültipar – avagy ki húz igazi hasznot a migránsokból? című előadásra kerül sor, az előadó dr. Jászberényi József, a Zsigmond Király Egyetem felnőttképzési igazgatója lesz. A belépődíj: 500 forint. Az előadáson nem csak szeniorok, hanem minden érdeklődő részt vehet. Helyszín: Aranykor Központ (Dunakorzó 18., első emelet).

Augusztus 27-én szombaton, 16 és 18 óra között Novák Mária táncoktató várja az érdeklődőket egy kis beszélgetésre, illetve zumbával és tornával egybekötött találkozóra.

A helyszín a frissen átadott Postás strand lesz, a részvétel ingyenes. Eső esetén a találkozó helyszíne az Aranykor Központ tornaterme lesz.
Augusztus 29-én, hétfőn az Aranykor Központ Dunakorzó 18. alatt található, földszinti irodája 15 és 17 óra között várja azokat, akik már tudják, hogy mely, októberben kezdődő tanfolyamra szeretnének jelentkezni.
A tandíj továbbra is változatlan: 10000 forint/fő, s ezért 21 tanórát kap ingyen az ötven év feletti hallgató.
A tanfolyamok közül kiemelendő, hogy folytatódnak Lévai István számítástechnikai, Szilassy Eszter angol- és Jászberényi József geopolitikai kurzusai. A nyelvi kurzusok közül az olasz is folytatódik, s újként hirdetjük a kezdő német tanfolyamot.
Változatlanul indulnak a jóga és szenior tornakurzusok, s megjelennek a tánctanfolyamok is, Novák Mária jóvoltából. További tájékoztatást a SzEVI következő számaiban kapnak az érdeklődők.
Tanulni sohasem késő!
Aranykor Központ Szentendre
« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
szo 02

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 02

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.