2015. szeptember 9., 16:55

Magyar Termék Nagydíjat kapott a Skanzen Márton-napi fesztiválja. Szeptember harmadikán átadták az Országházban a 2015-ös Magyar Termék Nagydíjakat. A díjazottak között szerepel a szentendrei Skanzen idén immár 13 éves hagyománnyal rendelkező, több ezer látogatót vonzó Szent Márton Újborfesztivál és Libator fesztiválja is.

A Szent Márton ünnepéhez kapcsolt fesztivált a Szabadtéri Néprajzi Múzeum 13 éve folyamatosan megrendezi. A szervezők legfontosabb célja, hogy a felelevenítsék és életben tartsák a középkor egyik legnépszerűbb szentjének napjához kapcsolt szokásokat, hagyományokat úgy, hogy a mai kor közönsége számára is érdekes, minőségi kikapcsolódást nyújtsanak.

Szent Márton ünnepének fémjelzője a szent történetéhez kapcsolt lúd és az újbor. “Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartja a népi mondás. Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Szent Márton napjára általában megforr az újbor, így “a bornak Szent Márton a bírája”. Úgy gondolták, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget vesznek magukba.

A fesztivál a hagyományhoz igazodva négy témát jár körbe: az újbort, a gasztronómiát, a kézműves tevékenységeket, illetve Szent Márton legendáját, amire kulturális programok épülnek.

Az újbor jegyében kézműves családi borászatok zamatos újborait van lehetősége megismerni a közönségnek, a gasztronómiai kínálatban hagyományos receptek alapján készült, ínycsiklandó libaételek kerülnek terítékre.  A kézműves programok során kicsik és nagyok az alkotás örömét tapasztalhatják meg természetes anyagokból játékokat, dísztárgyakat, használati tárgyakat fabrikálva. A kulturális programok során játékos előadással mutatják be Szent Márton legendáját, rendszeres programelem a Márton napi szentmise, valamint a hagyományőrző óvónők tollfosztó programja, bemutatva falusi téli esték jellegzetes közösségi foglalatosságát.

A Szent Márton Újborfesztivál és Libator az idén november 7-én és 8-án várja az érdeklődőket.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
szo 02

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 02

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.