
Nyolc koncerttel várja közönségét a Jazz Estek Szentendre (JESz) rendezvénysorozat, amely idén a harmadik évéhez érkezett. Persze a jazz a Barcsay udvarban, ezen a meghitt és jó hangulatú szabadtéri színpadon nem három éve szólalt meg először; az idei programban több olyan muzsikus is szerepel, akik Szentendre jazz-hagyományát az utóbbi évtizedekben megalapozták, és ezt a helyszínt is nevezetessé tették. A jazzhétvégén, a Jazz Estek Szentendre karszalaggal a Ferenczy Múzeumi Centrum valamennyi kiállítása ingyenesen látogatható.
Időpont: 2023. június 2-4.
Helyszín: Barcsay udvar, a Barcsay Múzeum szabadtéri színpada (Dumtsa Jenő utca 10.)
A péntek délutáni nyitóprogram az iskolásoké: délután öttől a Vujicsics Tihamér Zeneiskola szaxofontanára, Nagy Viktor növendékei nyújtanak prelúdiumot, majd Tóth Viktor: Népmesék szaxofonnal című produkciója következik. Az iskolásoknak a szuggesztív és magával ragadó szaxofonos szóban is bemutatkozik, de azután ismert mesefilmek „hangsávját” adja hangszerén, állathangokat utánozva, a történetet kommentálva, zenében mesélve.
A klasszikus zenétől nem távolodunk el az első nagyszínpadi koncerten sem, ugyanis Oláh Szabolcs gitáros saját együttesére, és még hozzá egy egész vonósnégyesre komponálta Silent Call című szvitjét, amelynek nemrég volt a lemezbemutatója. Az Oláh Szabolcs kvartett az Accord kvartettel nem csak erejét, hanem szépségét is megduplázza, új megvilágításba helyezve a két műfaj találkozását. Szabó Dániel zongorista kompozíciói hangoznak fel ezután, és ez is felér egy bemutatóval. A vezető magyar jazz szólisták ugyanis azt a repertoárt játsszák, amely a Los Angelesben nyolc éve doktoráló és tanító Szabó eredetileg amerikai zenekarának komponált és vett fel soron következő amerikai lemezére.
A Jazz Estek második napjának zongoristája Oláh Krisztián, aki fiatal kora ellenére már rengeteg elismerést bezsebelt, a legismertebb muzsikusokkal szerepel, mint legutóbb a Budapest Jazzfesztivál gálájának zárókoncertjén. Saját kvartettje, melyben öccse, Oláh Kálmán szaxofonozik, talán a legfontosabb számára, harmadik szerzői lemezét is velük adta ki tavasszal. A szombat este igazi gála lesz: Szőke Nikoletta gondoskodik egy újabb premierről: a híres énekesnő idén tavasszal all-star csapatot hívott össze Jazzplosion néven, a tavaly óriási sikerrel itt játszott László Attila, valamint Fekete-Kovács Kornél (MAO) és Balázs Elemér (BEGroup) részvételével, a Jazzplosion „tűzszerésze” pedig Barcza Horváth József bőgős. Minden tag saját szerzeményeivel járul hozzá a színes műsorhoz.
Ahogy az első nap a crossover és modern jazz, a második a vérlázító be-bop és a hangulatfestő jazzmelódiák, úgy a harmadik az etnojazz jegyében áll. Az EKTAR-ban a magyar etno-jazz sok évtizedes úttörője, Szőke Szabolcs gadulkán játssza kompozícióit, négy társa pedig, többnyire különleges hangszereken népzenei dallamokkal, akkordokkal, váratlan ritmusokkal és szokatlan hangszínekkel árnyalja azokat, híven a világzene lényegéhez. A zárókoncertet az idén (végre) Kossuth-díjjal elismert Dresch Mihály és zenekara adja. Magával hozza leghíresebb kvartettjének alaptagját, Lukács Miklóst, aki ezáltal harmadszor szerepel a Jazz Esteken, igaz, mindig másik zenekarral. A fesztivál szervezői remélik, a vendégek is olyan szívesen és hűségesen térnek vissza a Jazz Estekre, mint a világhírű magyar cimbalomművész.
A Ferenczy Múzeumi Centrum bemutatja:
Jazz Estek Szentendre – Fesztivál a Barcsay udvarban
Június 2. péntek | Június 3. szombat | Június 4. vasárnap |
17:00-17:20 A Vujicsics Tihamér Zeneiskola növendékkoncertje, felkészítő tanár: Nagy Viktor 17:20-18:00 Tóth Viktor: Népmesék szaxofonnal |
||
19:00 Oláh Szabolcs The Silent Call (Oláh Szabolcs Quartet + Accord vonósnégyes) | 19:00 Oláh Krisztián kvartett | 18:30 Ektar Instrumental Quintet |
20:30 Szabó Dániel Quintet | 20:30 Szőke Nikoletta Jazzplosion | 20:00 Dresch Quartet |
A Jazz Estek Szentendre házigazdája Magyar Bálint, művészeti vezetője Zipernovszky Kornél.
Napijegy: 3200 Ft, elővételben április 30-tól május 20-ig: 2900 Ft.
Jegyek online ITT, személyesen a Ferenczy Múzeumban (Kossuth Lajos u. 5.) és a Tourinform Irodában (Dumtsa Jenő u. 22.) vásárolhatók.
A fesztivál helyszíne a Barcsay Múzeum szabadtéri színpada, a Fő tértől nem messze eső Dumtsa Jenő utca 10. alatt. Szentendréről a budapesti Batthyány térre az utolsó HÉV minden nap 23:34-kor indul. A környéken több szabadtéri autóparkoló is van, de a parkolás a városban hétvégén is este nyolc óráig fizetős. Kerekesszékkel a Barcsay udvar akadálymentesen megközelíthető.
Fotó: Deim Balázs / Ferenczy Múzeumi Centrum