A sóbarlangok gyógyhatásának felismerés sokáig háttérbe szorult a széles körben alkalmazott sófürdő és fürdősó terápiás felhasználása mögött. Iga, nem mindenütt. Ma már leginkább csak az antikváriumok polcain várakoznak azok a kelet-európai országimázs könyvek, amelyekben az Egészség fejezet egy-egy színes fotója szinte kötelezően a lengyel, szlovák, román, ukrán stb. sóbányáiban berendezett terápiás környezetben mutatja az ott gyógyulókat. Kelet-Európában ugyanis már az ötvenes évekről kezdve elkezdték kiaknázni a sókamrák gyógyhatását – Nyugar-Európában a természetes környezetben létrehozott mesterséges sóbarlangok kiépítése intenzívebben csak a múlt század végén kezdődött. Azóta nemcsak a bányákban, de a rendelőintézetekben, lakásokban kiépített sóbarlangok, sótermek, sószobák is sokfelé elterjedtek, légúti gyógyhatásuk világszerte ismert. Ezekben a terekben a kősót vagy a tengeri sót, ritkább esetben a Holt-tengeri sót a padlóra és a falakra viszik föl, némely helyiség egyenesen a cseppkőbarlangokra emlékeztet. Magyarországon is egyre elterjedtebb, hogy a terápiára az úgynevezett Himalája-sót használják (amelyet a valóságban a pakisztáni sóvidéken, a Himalája lábainál bányásznak), a sóból „kisütik” a nedvességet, mikronnyi szemcsékre őrlik, így juttatják porlasztva a levegőbe. Ez a „száraz” módszer a természetes sóbányákhoz hasonló klímát hoz létre. A sóbarlangok és a különféle sókuckók ma már természetesen a különböző fény- és hangterápiák eredményeit is felhasználják, így jóval összetettebb hatás elérésére képesek, mint a puszta inhaláláson alapuló egykori technikák.

MJ