2016. november 18., 08:32
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Szentendre Város Önkormányzata és a Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület szervezésében és támogatásával, valamint a Szentendrei Szent Erzsébet Karitasz közreműködésével idén is megrendezik a már hagyományos jótékonysági futóversenyt, a Mikulásfutást. Az akcióval nem csak adományokat juttatnak el a rászorulókhoz, hanem a karácsony örömét is szeretnék megosztani velük a szervezők.

mikulasfutas2016
A jótékonysági futóverseny célja, hogy felhívja a figyelmet a segítségre szorulókra, akik számára a szervezők és a résztvevők adományokat gyűjtenek. A Mikulásfutáson összegyűlt, főként tartós élelmiszerekből álló adományokat rászoruló nyugdíjasok és nagycsaládosok között osztják szét.

A jótékonysági rendezvénnyel a szervezők szándékai szerint nem pusztán anyagi segítséget kapnak a rászorulók, hanem az adományozással az odafigyelést és az összetartozást kivánják szimbolizálni karácsony előtt.

Tavaly több mint 400 résztvevője volt a Mikulásfutásnak, a rendezvényen mintegy 1200 kg tartós élelmiszer gyűlt össze.

PetricskoKérünk mindenkit, fogjunk össze a rászorulók érdekében, vegyenek részt minél a többen az idei jótékonysági futóversenyen, melyet sétálva vagy babakocsival is lehet teljesíteni.

Nevezési dí: jtartós élelmiszer – nem csak lisztre, cukorra van szükség, hanem egyéb tartós élelmiszerekre is, a tésztákat, konzerveket, olajat, kávét, kakaót, lekvárt stb. tartalmazó csomagokat is szívesen fogadjuk.

Köszönöm, hogy karácsony közeledtével Ön is gondol a rászorulókra és támogatja jótékonysági akciókat!

Petricskó Zoltán általános alpolgármester

Mikulásfutás letölthető plakát