2015. május 22., 10:05

Mobility_StrategyAz első találkozón felmerült az a kérés, hogy az integrált településfejlesztési stratégia készítésének feladatát írjuk le egyszerűen és közérthetően. Megpróbáltuk:

Az integrált településfejlesztési stratégia (rövidítve: ITS) a település egész közigazgatási területére vonatkozó stratégia.

Elsőként széleskörűen vizsgálja és értékeli a város természeti, környezeti, közlekedési adottságait, valamint a helyi társadalmi, közszolgáltatási, gazdasági helyzetet. Azt, hogy mennyire képes a város megfelelni a mindennapok elvárásainak.

Ezeket megismerve és a helyi lakosokkal és más érdekeltekkel kiértékelve kitűzhető, hogy melyek a település fejlődése érdekében hosszú távon (több, mint 10 év) szükséges változtatások, elérendő (és elérhető) célok.

E célok elérését segítő olyan – elsődlegesen fontos, konkrét és a településen belül területileg is lehatárolható – lépéseket is meghatároz a stratégia, amelyek rövidebb időn belül (pl. 4-6 év) megvalósíthatók. Ezek részletes kibontása és ütemezése is feladat.

E stratégia annyiban lehet sikeres, amennyiben a helyi érintettek, hozzátéve a maguk tapasztalatait és ötleteit, magukénak érezve azt, segítik, támogatják annak megvalósulását.

További, részletesebb információk találhatók az Általános információk cikk alatt.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
hét 11

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 11

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.