2019. április 9., 14:14

A Vasvári-lakótelep 41. számú épület mögötti területen a napokban befejeződött a kis játszótér felújítása: a téren új hinta, csúszda, egy nagy egyensúlyozó-mászó elem, illetve felújított homokozó várja a gyerekeket.

Dombay Zsolt, a körzet önkormányzati képviselője a műszaki átadás-átvételen elmondta, hogy a környéken lakók kérésére tavaly merült fel az igény a kis játszótér megújítására. Az egyeztetés és a költségvetés összeállítása tavaly elkezdődött, ennek köszönhető, hogy már tavasz elejére befejeződött a felújítás. Hozzátette, hogy a kivitelező Játszópark Kft.-vel remek az együttműködés, két évvel ezelőtt ugyanis az ő közreműködésükkel újult meg a Szűcs József utcai játszótér. A mostani felújítás közel kétmillió Ft-ba került, melyet a képviselői keretéből finanszírozott.

„Köszönöm a lakóközösség munkáját és türelmét, illetve a Városi Szolgáltató munkatársainak segítségét a terület rendbetételében. További tervünk, hogy a nagy füves területre két futballkaput állítunk fel, illetve a Föld napján sövényt telepítünk a lakókkal közösen” – mondta a képviselő.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
vas 03

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 03

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.