2016. július 25., 12:54

2016. július 22-én nyílt meg Szentendre első legális szabadstrandja, a megújult Postás strand. A vidám, nyári ünnepségen Verseghi-Nagy Miklós polgármester rövid köszöntője után a Balkán Fanatik együttes adott koncertet.

A közösségi tervezés nyomán

A Postás szabadstrand közösségi tervezése során, az év elején fogalmazódtak meg azok az elvárások, tervezési irányvonalak, melyek mentén a Postás jövőjét elképzelték a városlakók. Ennek alapján került sor a konkrét tervek elkészítésére, a minimálisan szükséges infrastruktúra kiépítésére, ami alapján 2016. június 1. – 2016. augusztus 31. között a strand hivatalosan is kijelölt fürdőhelyként üzemelhet. A part közelében megépült az öltöző, a négyállásos zuhanyzó és az ivóvízcsap, a Dunán bójákkal, a parton táblákkal jelölik a strandrészt. A tisztaság megőrzéséért mobil WC-k és szemetes konténerek találhatók a közelben, illetve a létesítmények karbantartására, takarítására is gondot fordít az önkormányzat.

postaspanorama

0O3A8114 0O3A8117

Kutyatartók figyelmébe

A kijelölt strand területén kívül a város állattartási rendeletében szabályozott módon továbbra is sétáltathatóak kedvenceink. A Postás közpark részének két lejáratához kutyaürülék-gyűjtő edények kerültek kihelyezésre, kérjük a gazdikat, a kutyusok „termését” ezekben a gyűjtőkben helyezzék el! Bízunk benne, hogy az alapvető elvárások betartásával elkerülhetőek a konfliktusok, és a Postás park és strand mindenki megelégedésére fog működni!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Folytatódnak a fejlesztések

A hó végéig két napelemes lámpa is felszerelésre kerül a területen, és még az ősz folyamán tervezik a gyep megújítását, valamint a rézsű stabilizálását. A Postásra szabadtéri sporteszközöket is szeretne a város telepíteni: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt Sportpark programra 2016 augusztusában 15 eszközös kültéri fitnesz park létesítésére adott be az önkormányzat pályázatot.
A közösségi tervezés irányvonalát tartva a jövő évben további padok, tűzrakók, szemetesek kihelyezését, az ártéri ligeterdő rendberakását, tanösvény kialakítását, illetve lejárók és mobil stég, strand játszóhely építését tervezik.

0O3A8116

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
ked 16

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 16

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
ked 16

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
ked 16
ked 16

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
ked 16
ked 16
ked 16
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
pén 19

Pörkölt Projekt koncert

augusztus 19.. 20:00 - 21:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28