2013. május 15., 06:04
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 11 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Régi probléma okozott gondot május elején. Egy csütörtök éjszaka, a heves esőzések hatására a Bogdányi utcában, valamint a Stromfeld utcában is feljött a szennyvíz. Dr. Dietz Ferenc polgármester ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta, hogy már másnap, május 3-án, péntek reggelre egyeztetés és helyszíni bejárást hívott össze annak érdekében, hogy a továbbiakban elkerülhetőek legyenek az ilyen problémák. Ezt követően kedden már a megoldási javaslatokról tárgyaltak az illetékes cégek. A polgármester a DMRV Zrt-t arra kérte, hogy a Szamárhegy szennyvízelvezetését úgy oldják meg, hogy az ne terhelje a Bogdányi utca környékén a csatornarendszert. A Stromfeld utcában pedig már a végleges megoldás is megszületett. A duguláselhárítással és a csatornafedelek cseréjével – a szakemberek szerint – végleg megszűnik a probléma.