2019. március 18., 16:17
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Régi-új otthonra lel a képzőművészet Szentendrén: a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. új kiállítóteret nyit a Fő téren március 21-én, csütörtökön 18 órakor. A helyi kulturális kínálat egy olyan művészeti intézménnyel bővül, amely már több évtizedes múlttal, a városhoz kötődő jelentős hagyományokkal rendelkezik.

Az ÚjMűhely Galéria helyén egykor a Szentendrei Galéria és Grafikai Műhely működött, melyek az 80-as évek elején szinte egyedülálló kezdeményezésnek számítottak a városban. A Szentendrei Galéria klasszikus képzőművészeti kiállítóhelyként indult, és rövidesen a kortárs hazai művészet meghatározó arculatú helyszínévé vált. Nevéhez híven kifejezetten a szentendrei művészek alkotásainak adott teret, vagy olyan más alkotóknak és műveknek, melyek valamilyen módon kapcsolódtak a kultikus művészeti központhoz. Az intézmény akkoriban a Magyar Népköztársaság Művészeti Alap fennhatósága alá tartozott, de mivel az Alap nem volt kereskedelmi intézmény, bérbe adta a helységet a Képcsarnok Vállalatnak, vezetője pedig Erdész László lett. Az együttműködés eredményeképpen pedig nemcsak kiállításokon prezentálták a műalkotásokat, de lehetőséget nyitottak azok megvásárlására is.

A szentendrei Új Művésztelepen élő alkotók közül Lukoviczky Endre és Bálint Ildikó művészházaspár így emlékszik vissza az egykori galéria és műhely működésére: „A szentendrei alkotók kiváltsága volt ez a hely. A város akkoriban vált egyre élénkebb művészeti és kulturális központtá. Az itt élő művészeknek a Képcsarnok Vállalat helyiségében nemcsak tárlatok rendezésére volt lehetősége, hanem a műveik értékesítésére is. Ide közvetlenül, zsűrizés nélkül lehetett beadni műveket, és ez segítette a szabad alkotófolyamatot. A galéria hosszú éveken keresztül a művészek és a művészet iránt érdeklődők baráti társaságának központja is volt egyben. Működésének különlegessége az volt, hogy kifejezetten a szentendrei művészeket mutatták be, valamint az, hogy a kiállított alkotások színvonala mindig kiemelkedő volt”.

Az intézmény megszűnése óta a művek értékesítési lehetősége máig hiányzó opció a városban élő képzőművészek számára, akik megélhetésében döntő szerepet játszott az egykori galéria.

A kiállító- és kereskedelmi funkció mellett működő másik fontos tevékenységet a Szentendrei Grafikai Műhely jelentette. A szervezet 1980-ban alakult meg, tagjai között pedig a grafikusokon kívül festők és szobrászok is voltak. A vendégként itt dolgozó alkotókkal együtt (Konok Tamás – Párizs, Kepes György – New York, Garda Aladár – Marosvásárhely) mindegy 50 művész alkotta a társaságot. A Fő tér második emeleti műhelyében alkotásaik nyomán szitanyomatok készültek. A nyomdamester a magas szintű technikai tudással rendelkező Lipták Mihály volt, segítségével kiemelkedő minőségű sokszorosított grafikák készülhettek el.

Az újra megnyíló Műhely Galéria egykori elődjének hagyományaihoz kapcsolódva nagy hangsúlyt fektet a Festők városa képzőművészeti tevékenységeinek bemutatására. Az ünnepélyes megnyitó alkalmával, március 21én, csütörtökön 18 órakor MűHelyek címmel rendeznek tárlatot. A kiállítás anyagát Nagy Barbara válogatta a szentendrei művésztelepeken élő és alkotó képzőművészek munkáiból.

Sipos Tünde