2017. április 13., 13:06

A Bizottság tér második ütemének kivitelezési munkálataival folytatódik Szentendre egyik központi parkjának rekonstrukciója. Az első ütem legfontosabb munkái a felszín alatti fejlesztések, az automata öntözőrendszerrel és a világítás elektromos hálózatával, valamint az új, művészeti célokra is alkalmas térszerkezet kialakításával és több mint 2000 növény kiültetésével fejeződtek be 2016 nyár végén. A mintegy 20 millió Ft értékű munkálatok az időjárás függvényében előreláthatóan április 20-tól május végéig tartanak.

A posta előtti tér a városba érkezők számára az első nagyobb méretű jelentős közpark, mely az autósok számára is látható, illetve a gyalogosok számára is elérhető. A HÉV-el érkező turisták és lakosok számára az aluljárót követően a parkon áthaladva vezet az út a belváros felé, valamint a posta miatt az itt élők számára is fontos csomópont.

A második ütem részeként a posta előtt meglévő beton lapburkolat teljes kicserélésére, további évelőágyak kialakítására, fa- és cserjetelepítésre, pihenőrészek burkolatépítésére (zúzott kavicságy helyére), új padok és hulladékgyűjtők, valamint biciklitároló kihelyezésére kerül sor.

A második ütem kivitelezési munkálatainak lezárásával befejeződik a park teljes felújítása, így a nyár folyamán a park ismételten időszakosan változó street art/public art alkotásoknak, illetve rendezvényeknek ad otthont, valamint a lakosok és turisták számára is rendezett zöldfelületi találkozópont helyszíne lesz.

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
sze 29

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 29

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.