2020. január 16., 08:15

Ahogy már korábban megírtuk, december közepén kezdődött és várhatóan 2020 tavaszán fejeződik be a városi csónakház felújítása. A projektben 11 önkormányzat és egyesület vesz részt, a konzorciumot a Magyar Kajak-Kenu Szövetség vezeti. A több mint 80 millió forint értékű beruházás pályázati támogatással valósul meg.

A beruházásban megújul a csónakház külső burkolata; a tetőcsere mellett új elektromos hálózatot és gépészetet alakítanak ki, új vizesblokk épül korszerű zuhanyzókkal, mosdókkal, valamint kiszolgáló út, padok, asztalok, tűzrakó helyek is létesülnek. A megújult épület alkalmassá válik a vízitúrázók fogadására, kulturált körülmények várják majd a városunkba vízi úton érkező látogatókat.

A felújítás miatt minimális környezeti változtatás szükséges, azonban mindent megtesznek annak érdekében, hogy a csónakház köré nőtt egészséges fák sértetlenek maradjanak.

Fontos információ továbbá, hogy azok számára, akik a csónakház szolgáltatásait korábban is igénybe vették, az épület átadását követően előreláthatólag a korábbi feltételek mellett továbbra is használhatják, a szolgáltatásokról bővebb tájékoztatást a későbbeikben nyújtunk.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
hét 11

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 11

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.