2023. február 24., 19:21
Szentendre városa és a család 2023. március 2-án csütörtökön búcsúztatja Marosvölgyi Lajost, Szentendre egykori tanácselnökét, a város díszpolgárát. Hamvait 10 órakor helyezik örök nyugalomra a Sztaravodai úti köztemetőben, lelki üdvéért 12 órai kezdettel tartanak emlékmisét a Szent Péter és Pál templomban.

Marosvölgyi Lajos 2023. február 8-án, életének 98. évében hunyt el. (Erről korábbi cikkünkben olvashatnak. »»») Szentendre tanácselnöke volt 1972 és 1985 között, 1985-ben megkapta a Szentendre Város Díszpolgára kitüntető címet.

Marosvölgyi Lajost a város saját halottjának tekinti. Búcsúztatását az önkormányzat és a család közösen szervezi.

„Most ugyan elment közülünk, ám a város mai arculata térben és lakói az időben egyként őrzik az emlékét” – Marosvölgyi Lajosra Szarvas Rita, a Móricz Zsigmond Gimnázium nyugalmazott mesterpedagógusa soraival emlékezünk. »»»

Marosvölgyi Lajos hamvait 2023. március 2-án csütörtökön, 10 órakor helyezik örök nyugalomra a Sztaravodai úti köztemetőben.
Lelki üdvéért 12 órakor emlékmisét mond Majnek Antal OFM püspök atya.

Ezt követően, 13:30-kor a városháza dísztermében emlékeznek meg róla tisztelői, tanítványai és családtagjai.

Nyugodjon békében!

 

A borítókép korabeli fotó reprodukciójának, Deim Balázs munkájának felhasználásával készült.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
hét 11

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 11

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.