2018. január 9., 16:38

A Szentendrei Rendőrkapitányság a 13090/1193/2017. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2017. augusztus 1-jén 22 óra és 2017. augusztus 2-án 7 óra 20 perc között Szentendrén egy Tavasz utcában lévő lakóházba az erkélyajtón keresztül bement és a házban lévő üzletben a pénztárgép pénzkazettáját felfeszítette, azonban abból nem tulajdonított el semmit. A pénztárgépkazetta tetején lévő hibás öngyújtók közül egy darab öngyújtót eltulajdonított. A bűncselekmény elkövetőjéről egy biztonsági kamera felvételt készített.

A gyanúsított 25-30 év körüli, 165-170 cm magas, zömök testalkatú férfi. Az elkövetés idején oldalt lehajtható baseball sapkát, valamint világos árnyalatú pulóvert és nadrágot viselt.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-26-502-419-es telefonszámot, vagy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

« 2023. szeptember » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
szo 30

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 30

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.
szo 30

Mozdulj, Szentendre!

szeptember 2. - szeptember 30.