2021. szeptember 24., 12:14

A szentendrei sportegyesületek bevonásával készül a város új sportkoncepciója. Több érintett, köztük a testnevelő tanárok tapasztalataira is építő dokumentum tartalmazza a sportrendezvények tervezett időpontjait is.

Az önkormányzat Gergi Ernát, a Móricz Gimnázium testnevelő tanárát és Vura Zsoltot, a Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület elnökét bízta meg a tervezet előkészítésével, aki hosszú évek óta egyik főszervezője a városi sporteseményeknek.
– Szeptember elejére elkészült egy előzetes vitaanyag, amiket az észrevételek alapján még kiegészítünk – mondta Vura Zsolt. – A sportkoncepció elkészítésébe bevontuk a sportegyesületeket is. Október 31-ig kell elkészíteni a végleges koncepciót, ami – a bizottsági véleményezések után – a képviselő-testület elé kerül. Néhány programot újra kellett gondolni, de változatlanul megmarad városi rendezvénynek a Nagy Sportágválasztó és a Pilisi Tekerő is.

A szeptember 16-i képviselő-testületi ülésen kérdésként hangzott el, hogy miért nem szervezte meg a város a Pilisi Tekerőt, illetve miért maradt el a Nagy Sportágválasztó rendezvény. Ennek kapcsán Vura Zsolt elmondta, hogy a Pilisi Tekerő idei megrendezése a forráselvonások miatt nehéz helyzetbe került önkormányzat számára eleve jelentős teher lett volna, ugyanakkor tudni kell azt is, hogy ez a rendezvény féléves előkészítést igényel. Vagyis március–áprilisban kellett volna elkezdeni a szervezést, de a járványhelyzet miatt akkor minden bizonytalan volt, és nem lehetett időben elindítani az egyeztetéseket, engedélyeztetéseket. A Nagy Sportágválasztó sorsát is befolyásolták a járványügyi szabályok, de leginkább azért maradt el, mert sem az egyesületek, sem a testnevelő tanárok nem tartották szerencsésnek a rendezvény eddig szokásos pénteki időpontját, sem a rendezvény eddig kialakult formáját, gyakorlatát.

Borítókép: Bellai László

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
hét 11

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 11

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.