2015. március 19., 21:23
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A több évszázados hagyományra alapozva 2007. márciusában a magyar Országgyűlés és a lengyel Szejm március 23-át a magyar–lengyel barátság napjává nyilvánította. Az Önkormányzat felkarolta a szentendrei Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat ötletét, és a Városháza Galéria aktuális kiállítása a „Lengyel menekültek Magyarországon a II. Világháború idején” címmel, az ünnep közeledtével március 19-én nyílt meg.

A lengyel-magyar barátságra példa a történelem során sok volt, épp most emlékeztünk például az 1848–49-es forradalom és szabadságharcra, amelyben Bem József és Henryk Dembiński tábornokkal az élen több ezer lengyel tiszt és közkatona vett részt. Az egyik legemberibb példa erre a barátságra talán mégis az, hogy a lengyel menekültek ezreit fogadta be a magyar kormány a II. VH alatt. Összesen közel százezer ember lelt nálunk menedékre. Erre emlékezik a Magyarországi Lengyelség Múzeumának fotóanyaga, amely most a Városháza Galériában kerül bemutatásra.

A kiállítást Verseghi-Nagy Miklós, polgármester és a Lengyel Nagykövetség képviseletében Michał Andrukonis követtanácsos úr nyitotta meg, az anyagot a Magyarországi Lengyelség Múzeumának igazgatója, Virágh János mutatta be.

„Üdvözlöm a tényt, hogy vannak lengyelek Szentendrén, üdvözlöm a gondolatot, hogy együtt emlékezzünk, és különösen üdvözlöm a kezdeményezést, hogy együtt valósítsunk meg programokat. A barátságról lehet beszélni, de még jobb gyakorolni azt. A múltra jó és kell emlékezni, de még jobb a jelenben is építeni a kapcsolatokat, és a jövőre fókuszálni.” – fogalmazott Szentendre polgármestere a megnyitón.

A kiállítás április 8-áig megtekinthető a Városházán ügyfélfogadási időben.

Mottó: „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.” (Magyarul: Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.”).  

Háttérinfo: A magyar-lengyel barátságot mélyen átérző Teleki-kormány 1939 áprilisától megkísérelte a német-lengyel ellentéteket elsimítani, illetve határozottan kiállt a magyar-lengyel barátság mellett. Lengyelország is számított Magyarország diplomáciai segítségére, különös fontosságot tulajdonított a két nép hagyományos rokonszenvének. Magyarország nehéz helyzetben volt, hiszen erőteljes német nyomás nehezedett a magyar kormányra, különösen, hogy 1939 márciusától a két ország határos volt. Ebben a súlyos helyzetben írta meg Teleki Pál híres levelét Hitlerhez, amelyben pontosan meghatározta a magyar magatartást Lengyelországgal kapcsolatban. Ezen még annyiban sem volt hajlandó módosítani, hogy Lengyelország ellen német csapatokat engedjen át az ország területén. Ennél nagyobb tettnek bizonyult a lengyel menekültek közel százezres tömegének befogadása.

1939 szeptember közepétől megindult a lengyel menekültek áradata Magyarország és Románia felé.

A magyar-lengyel határon az első lengyel menekültcsoport 1939. szeptember 10-én jelent meg, de 1939. szeptember 17-e után már tízezrével érkeztek. A magyar kormány bizonyos fokig felkészült a lengyel menekültek fogadására, de ekkora tömegre nem számított. Viszont nem változtatott lengyelbarát politikáján, nem szakította meg diplomáciai kapcsolatait a lengyel kormánnyal, és szabad teret engedett a lengyelek mellett tüntetők rokonszenvének.

Az első menekültcsoportok megjelenése idején a magyar kormánynak még nem volt határozott menekült politikája. Azt egyértelműen kinyilvánította, hogy maradéktalanul betartja és betartatja a genfi egyezményeket, senkit nem ad ki Németországnak, de azt is világosan látta, hogy a menekültügyet hosszabb távra kell megszervezni. 1939. szeptember 15-étől a Belügyminisztériumban a polgári menekültek gondozása a IX. szociális osztály – vezetője id. dr. Antall József (a későbbi miniszterelnök apja!) 1945 után kisgazdapárti képviselő, újjáépítési miniszter – feladata, míg a katonai személyek a Honvédelmi Minisztérium jogkörébe tartoznak.

A magyar földre menekült lengyelek létszáma a második világháború éveiben körülbelül 100 ezer embert jelentett. Többségük 1939/1940-ben lépett magyar földre

A lengyel zsidó értelmiség jelentős részét a Dunakanyarban helyezték el, ahol számukra, illetve családjaiknak óvodákat és iskolákat működtettek.

A németek magyar földről történt kiverése után a lengyelek többsége nem várt semeddig. Ahogy jöttek, úgy mentek haza. Gyalog, hegyeken és völgyeken keresztül. Sokan itt maradtak, a magyar föld lett a második otthonuk.