Szeptember 7-én, vasárnap 17 órakor nyíilik a MűvészetMalomban (Bogdányi u. 32.) Labirintus címmel kiállítás.
A MAOE 2014-ben meghirdetett Labirintus c. kiállítási pályázatára több mint hatszáz alkotó jelentkezett. Festők, grafikusok, szobrászok, fotóművészek, alkalmazott grafikusok, belsőépítészek, textil, kerámia és üvegművészek munkái szerepelnek a kiállításon. A beadott művek között jelentős számban megjelennek a klasszikus mondakör szereplői, s természetes, hogy a legtöbben itt is Minotaurusszal foglalkoznak. Érdekes összevetni a Minotauruszt bemutató alkotásokat, melyek között gyakori a bika picassói értelemben vett paradox megítélése. Egyszerre bűnös és áldozat. De olyan mű is akad amelyik Minotauruszt az ördög alakjában fogalmazza újra. Thészeusz, Ariadné, Daidalosz és Ikarusz figurája is megjelenik, sokféle változatban, a kiállított művek között. Ariadné fonala több kompozícióban önálló szerepet kap. Láthatjuk síkban és térben, tömör szoborszerűségben és könnyed fonal alakjában, konkrétan és szimbolikus jelként egyaránt. A nemzetközi művészet színterén manapság a labirintus leginkább installációként fordul elő. A felhasznált anyagok a banális köznapi tárgyaktól, mint például a papírhenger vagy a mosószappan, fém, üveg, tükör és vetített képen keresztül a fénylabirintusig terjednek. Ebbe a vonulatba illeszkedve folyamatos szereplője a magyar képzőművészetnek is az útvesztő, olykor csak elszigetelt műalkotásként, más esetekben az életmű hangsúlyos részeként. Gondoljunk csak Ország Lili monumentális Labirintus kollázs sorozatára, melynek egyik darabja – szintén Borges után – a Körkörös romok címet viseli. A kiállítás anyagában több olyan kompozíció is található, amely Ország Lili és a szürrealista hagyomány örökségét gondolja tovább. A legtöbb alkotás azonban a klasszikus labirintus képet értelmezi, idézi és írja át a vizuális művészetek különféle nyelveire. A textileseknél a fonál a kiállítás tematikájának köszönhetően már önmagában szimbólumképessé válik, és ezt gazdagítják és építik tovább az alkotók. “A meggyőző lehetetlen mindig jobb, mint a nem meggyőző lehetséges.” – írja Arisztotelész. És valóban, Piranesi képzeletbeli börtönei és Escher vizuális fantáziájának különleges térkonstrukciói a labirintus téma közismert verziói, a látszat architektúra, a paradox perspektíva ihletői. A vizuális képzelőerő hasonló megnyilvánulásaira szép számmal találhatunk példát a kiállításban, a számítógépes grafikák, a szobrok, grafikák, festmények és fotók között. A fantázia és a racionalitás talaján fogant formavilág megragadása mellett az alkotások jelentős része a természet kínálta spontán labirintusokat preferálja. Az univerzum, a kozmosz spiráljai, labirintikus szerkezetei és a környező világban fellelhető organikus alakzatok számos műalkotásban megjelennek. Ezek a formák, a mandalák, kaleidoszkópok és rácsszerkezetek struktúráját, a kint és bent ellentétpárban rejlő problémakört járják körül. Gyakori szereplő a képek és plasztikák között a fakéreg, a fodrozódó vízfelszín, a fénysávok és pókhálók, az emberi szív erezete és agyunk különleges útvesztőrendszere, ahogyan a másik oldalon az élettelen anyagstruktúrák, áramkörök, vonalhálók. Az ősi egy vonalból futó labirintust a halhatatlanság jelképeként is értelmezték. Bizonyos művészeknél a kompozíció szerkesztési módja, a technika, a vonal, ahogyan sok keleti írás esetében, maga a labirintus. Vajda Lajos különleges vonal labirintusainak öröksége is előbukkan egyes alkotásokon. A közismert klasszikus formák megidézése mellett a téma történeti, tér-idő vonatkozásai is megjelennek speciális mandala változatok és meditatív jellegű, rétegszerkezetes kompozíciók alakjában. A művek hangulatára elsősorban a klasszikus-archaizáló megközelítésmód túlsúlya jellemző, de nem hiányoznak a groteszk, játékos és spontán megnyilvánulások sem. A fotósok közül többen a természet és az architektúra kínálta lehetőségekre reflektáltak, lenyűgöző labirintusokat teremtve egy nagyvárosi látképből, egy temető sírszerkezetéből vagy egy zen kert kavics spiráljainak sajátos struktúrájából. Félő, hogy a labirintus témakör számtalan variánsának elemzése végül borgesi térképpé válik, ezért a kiállításra beadott művek további rendszerezését, besorolását a témára való tekintettel abba is hagyom.

Végül felmerülhet a kérdés, hogy a XXI. században, a kurátori kiállításokra, specifikumokra, újdonságokra és határhelyzetekre kiélezett művészeti közélet színpadán lehet-e még egyáltalán szükség egy nagyszabású, tematikus kiállításra. Milyen tanulságokkal szolgálhat egy hagyományos, többségében tradicionális műfajokat és technikai eljárásmódokat, nyelvezeteket felvonultató bemutató.

Úgy vélem a labirintus kiállítás olyan nagyszabású összművészeti projekt, amely jól érzékelteti a szakma tematika iránti igényét, érzékenységét és nyitottságát, hogy a kultúrtörténeti örökséget a jelen részéve tegye és a tartalom nélküli szimbólumokat valós értékekkel, és értelmezhető jelentéssel ruházza fel. A vizuális művészet határait átlépve a kiállítók jelentős része közvetlenül is reflektál a labirintus irodalmi, filozófiai és történeti aspektusaira és mindezeket a saját műfaján keresztül átírva teszi aktuálissá, elevenné és megragadhatóvá. Bizonyítva ezzel, hogy a MAOE a jelenkor labirintusában „jó úton jár”.

D. Udvary Ildikó művészettörténész