Január 23-án, a Városháza dísztermében varázslatos műsorral ünnepelte Szentendre a Magyar Kultúra Napját.
A műsor előtt ünnepi beszédet mondott Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester, a műsort Zakar Katalin, a Vujicsics Tihamér Zeneiskola igazgatója vezette.
Elsőként Demeniv Mihály harmonikaművész lépett színpadra, akit a Virtuózok című komolyzenei televíziós vetélkedőből már ismerhetünk. A fiatal, tehetséges harmonikás mély átéléssel előadott produkciójával lenyűgözte a közönséget. Mesterien szólaltatott meg olyan műveket a harmonikán, melyeket szakavatottak lehetetlen vállalkozásnak ítélnek. Neki azonban sikerült a zongoráról gitárra hangszerelt darabot épp olyan zsenialitással előadnia, mint egy komplett vonószenekart “kirázni” hangszeréből. Mihály igazi hangvarázsló, akiről még hallani fog a világ.
Meglepő érettséggel mondott verset Erdélyi Anna, a Barcsay iskola 7. osztályos tanulója az ünnepségen. Köszönjük neki és felkészítő tanárainak az élményt!
A műsort Hodozsó György csodálatos zongorajátéka zárta, aki Liszt Ferenc műveiből adott át zenei csokrot a Kultúra napján a szentendreieknek.