2015. szeptember 8., 13:05

A VII. Pilisi Tekerő kerékpáros kalandtúra rajtja előtt, szeptember 5-én írták alá a térség polgármesterei azt a közös nyilatkozatot, melyben a Dunakanyar kilenc települése és Óbuda az EuroVelo 6 Pest megyei szakaszának az uniós támogatási ciklus első felében történő megépítését szorgalmazza. Szentendre, Visegrád, Dunabogdány, Kisoroszi, Tahitótfalu, Pócsmegyer, Leányfalu, Szigetmonostor és Budakalász polgármestere a Szentendrei nyilatkozatot a nemzetgazdasági miniszternek címezte. A kezdeményezést Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer vezetése is támogatja.

A térségi polgármesterek közös nyilatkozatukban arra kérik Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy a Visegrád – Budapest közötti EuroVelo 6 kerékpárútszakasz mielőbbi, egy ütemben történő sikeres megvalósítása érdekében járjon közben a kormánynál. Mint a nyilatkozatban kifejtik, a Dunakanyar jobb partján, illetve a Szentendrei-szigeten lévő települések önkormányzatai jelentős erőfeszítéseket tesznek a turisztikai, illetve hivatásforgalmi célokat is szolgáló kerékpárutak, a kerékpáros turizmus fejlesztéséért.

A településeken áthaladó, illetve azokra látogató kerékpáros turisták száma annak ellenére meredeken emelkedik, úgy Budapest, mint Bécs irányából, hogy nincs összefüggő kerékpárút, hosszú szakaszokon csak az amúgy is túlterhelt 11-es számú főútvonalon tudnak haladni. A kerékpáros turizmus egyre erősödő fejlődése, a kétmilliós főváros közelsége még inkább szükségessé teszi az összefüggő kerékpárút meglétét. Emellett a közel 100 ezres lélekszámú szentendrei járásban is egyre nagyobb igény van a lakosság részéről a hivatásforgalmi és a rekreációs, szabadidős célra is használható kerékpárútra egyaránt.

A Közép-Magyarországi Régió településeinek ugyanakkor korlátozottak a lehetőségei az uniós források elnyerésére, így bár a térség az ország második legkedveltebb turisztikai célpontja, fejlesztésekre alig van lehetőség. Kormányzati segítség nélkül tehát nem valósulhat meg a kerékpárút-fejlesztésre irányuló jogos igény.

A rendezvényen a Magyar Kerékpáros Szövetség is képviseltette magát. A szövetség stratégiai céljaival összhangban áll az Eurovelo 6 kerékpárút bővítése, hiszen egyre elterjedtebb alternatív közlekedési eszköz a bicikli. Az egészség megőrzése, a környezet védelme és a turizmus fellendítése kerékpárutak nélkül lehetetlen küldetés, feltétlenül szükséges az infrastruktúra fejlesztése.

 

VII. Pilisi Tekerő kerékpáros kalandtúra

A négy különböző erősségű távon induló túra szemerkélő esőben rajtolt el a Postás-strandról, de mint ahogy Verseghi-Nagy Miklós polgármester Bill Bowermant, a Nike egyik alapítóját idézte: „Rossz idő nincs, csak gyenge akarat”. Így az eső ellenére szép számban, több mint kétszázan indultak el a családi (10-30 km-es), kalandos (45 km-es) és extrém (70 km-es) túraútvonalakon a kerékpárosok. A túrákon résztvevők a sportállomásokon játékos feladatokat is teljesítettek, és ezen a napon  a Leányfalu Termálfürdő vendégei lehettek.  A Pilisi Tekerő tombolajátékának fődíja egy Neuzer kerékpár volt, melyet idén Tóth Gáspár vihetett haza Csobánkára.

 

IMG_3028_1 IMG_3030_1 IMG_3037_1 IMG_3040_1 IMG_3043_1 IMG_3047_1 IMG_3049_1   IMG_3059_1 IMG_3061_1  IMG_3066_1 IMG_3067_1 IMG_3071_1 IMG_3073_1  IMG_3078_1 IMG_3079_1

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
szo 09

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 09

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.