2017. szeptember 20., 16:55

Fennakadásokat okoz a Fürj utcai munkálatokban, hogy bizonyos közműelemek nem ott helyezkednek el, ahol azt a szolgáltató előzetesen jelezte. A kivitelező most a TIGÁZ-ra kénytelen várni.

Áll az útépítés a Fürj utcában, mert munka közben kiderült, hogy a közművek fekvése nem felel meg a szolgáltatótól kapott információknak. Az előzetes egyeztetéskor kapott adatok nem egyeznek a kivitelezéskor valóságban talált közművekkel sem darabszámban, sem elhelyezkedésben. A közműveket korábban nem azon a helyen és nem abban a formában kivitelezték, ahogy a terven szerepelnek. Ezek kiváltása vagy esetleges áthelyezése miatt további tervezői és közműegyeztetések szükségesek, amelynek ideje, időintervalluma a közműszolgáltatókon, elsősorban a TIGÁZ-on múlik.

A Fürj utca meghatározó utcája Szentendrének, mivel összeköti Izbég városrészt Pismánnyal. A Fürj utcában a lefolyó csapadékvíz viszonylag nagy lejtéssel halad a zúzalékos burkolatú úton a Sztaravodai út irányába, és a hordalékot a csapadékvízelvezető árokba szállítja. Ennek megszüntetése érdekében történik az útépítés – mely magában foglalja az aszfaltozást, a járdaépítést, az út egyik oldalán a nyíltvízi árok kialakítását –, illetve az áteresz megépítése.

A fejlesztést a város saját forrásból finanszírozza, a beruházás költsége 73 millió Ft. A kivitelezés júliusban kezdődött, a befejezés tervezett időpontja szeptember vége volt.

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
sze 29

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 29

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.