2014. március 13., 12:20
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 10 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Március 13-tól 23-ig tart a Keresd az arany fakanalat gasztronómiai verseny tavaszi, s egyben utolsó fordulója, melynek lényege, hogy az éttermek háromfogásos menüt állítanak össze ajándék itallal az aktualitásnak és a profiljuknak megfelelően. A menük ára egységesen 2890 Ft. A bejárati ajtó fölé kihelyezett „arany” fakanálra akasztott embléma mutatja, hogy az étterem részt vesz a versenyben.

Összeállításunkban a versenyben részt vevő éttermek menüajánlatait közöljük. Éljenek a lehetőséggel, és teszteljék az éttermeket a verseny utolsó fordulójában. Véleményüket – melyet a zsűri a döntésnél figyelembe vesz – a nemeth.erika@szentendre.hu címre várjuk.

EL MARIACHI ÉTTEREM

Pannónia u. 6/B., (26) 313-132. Nyitva: minden nap 10.00–22.00

Menü:

Fokhagymás laskagomba juhtúróval grillezve Medvehagymával, mozzarellával és paradicsommal töltött csirkesteak fűszeres burgonyagerezdekkel Belga csokoládétorta-darabkák lime-os mascarponekrémmel tálalva

+ 1 pohár bor vagy üdítő

GÖRÖG KANCSÓ ÉTTEREM

Dunakorzó 9., (26) 303-178. Nyitva: minden nap 11.00- 22.00

Menü:

Fetás póréhagyma krémleves

Tavaszi sertésszűztekercs zöldfűszeres köntösben, burgonyapürével, „beurrie blanc” mártással

Görög citromos torta

+ egy pohár görög bor

MJAM ÉTTEREM

Városház tér 2., 06-70-377-8178. Nyitva: kedd-csütörtök 8.00-22.00, péntek 8.00-23.30, szombat 10.00-22.30, vasárnap 10.00-22.00

Menü:

Gaucho – argentin gulyásleves tavaszi zöldségekkel

Karib nyárs csirkével, garnélával korianderes mangósalátaágyon, töltött cukkinivel

Vaníliatorta gránátalmaszósszal

+ 1 dl Ráspi rozé vagy 2 dl gyümölcslé vagy 1 pohár sör

A menüt hétköznap 17 órától, hétvégenként 12 órától lehet rendelni.

MŰVÉSZ ÉTTEREM

Dumtsa J. u. 7., (26) 311-484. Nyitva: minden nap 12.00-22.00

Menü:

Zöldségerőleves fürjtojással, petrezselymes darakockával Brézingelt marha, retek relish-sel, vajas zsenge parajjal, medvehagymás burgonya roláddal Fordított almatorta + 1 dl Tiffan’s Villányi Portugieser 2012

PAROLA VENDÉGLŐ

Vasvári u. 2., (26) 312-621. Nyitva: hétfőtől keddig: 11.30-22.00, csütörtöktől vasárnapig: 11.30-22.00

Menü:

Sáfrányos kacsaraguleves

Fehérboros-fokhagymás csirkecomb kölessel

Túrós palacsinta eperöntettel

+ 1 pohár gyümölcsös rosé

PROMENADE ÉTTEREM

Futó u. 4., 312-626. Nyitva: minden nap 11.00-22.00

Menü:

TRATTORIA CARDINALE ÉTTEREM ÉS PIZZÉRIA

Dunakorzó 7., (26) 309-444. Nyitva: minden nap 11.00-23.00

Menü:

Vegyes olasz ízelítő (caprese, bruschette, carpaccio di manzo) Kakukkfüves borjúsült, sajtos tortellinivel Epres tiramisu + 1 pohár bor, sör vagy klasszikus limonádé