2015. március 12., 16:03

„Arra születtünk…”

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjai adják elő a Pest Megyei Könyvtár színháztermében március 29-én, vasárnap 15:30-kor a Popfesztivált. A gimnázium Magis kórusa a ma már klasszikus Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról előadásán keresztül keres válaszokat az élet nagy sorskérdéseire: Mire születtünk? Mi a célja az életünknek? Mi mindent keresünk az életben? Hogyan keressük? Ebben a keresésben hogyan lehetünk egymás segítségére? Mit kell tennünk, hogy „mint a mécses világítson egész életünk”?

A Déry Tibor kisregénye alapján született rockmusical 1973-as, Vígszínházi bemutatója óta folyamatosan jelen van a hazai, a határon túli, európai és amerikai színpadokon. Sikere Presser Gábor zenéjén és Adamis Anna dalszövegein túl a tragikus történetet átszövő örök kérdésekben rejlik. A céltalanságból, a felszínességből, a tépelődésből, a kétségbeesésből, a sorscsapásokból mutat kiutat olyan alapvető emberi értékeken keresztül, mint hűség, odaadás, felelősségvállalás önmagunkért és másokért. A dekadens, kiábrándult világot ábrázoló darabbal a kórus szándéka, hogy nagyobb összefüggések között vizsgáljuk meg az emberi lét értékeit.

A jezsuita gimnázium tizenéves diákjai az éneklés mellett kétévenként színre visznek és bemutatnak egy-egy új zenés játékot. A mintegy százfős kórus eddig Iváncsits Tamás Szent Pál életéről szóló, Damaszkusz című alkotását, Sillye Jenő Mária oratóriumát, a Streetlight című musicalt, az Én vezetlek című ifjúsági operát és a La Mancha lovagja című musicalt vitte színre. Idén márciusban pedig a Popfesztivállal indult turnéra a Magis kórus: Gyöngyös, Budapest, Szécsény, Győr mellett Szentendrén is fellépnek.

„Arra született, hogy megszeressétek… ha valahol megszólalna, akár suttogva is, vagy elnevetné magát valahol a közelben, a hangszórók bömbölésében is megismerném a suttogását, vagy a nevetését… végül arra jött e furcsa világra, hogy elhiggye azt, hogy nem élt hiába.”

Itt belehallgathatunk a zenébe: https://www.youtube.com/watch?v=nP3xlduwISw

Bár az album feliratozása szerint „Presser” Gábor a zeneszerző és tartalmazza a „Ringasd” el magad című dalt is, mindez nem von le az eredeti, recsegő-sercegő bakelit-hangélmény értékéből.

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
sze 29

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 29

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.