2016. szeptember 13., 15:45
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Interjú Bozó Tibor dandártábornokkal, a szentendrei Altiszti Akadémia parancsnokával

Szentendrén évente több száz tisztet avatnak az Altiszti Akadémián, de nemcsak erről ismerjük önöket, hiszen egyre többször találkozhatunk városi rendezvényeken a katonákkal, legtöbbször a helyőrségi zenekar fúvósegyüttesével. Az utóbbi években ez a nyitottság a mindennapok részévé vált.
Mi is a civil társadalom része vagyunk – igaz, hogy speciális része –, és célunk, hogy minél közelebb kerüljünk egymáshoz. Ehhez nagyon jó „eszköz” a zene, a Magyar Honvédségben tíz katonazenekar működik, s mindegyikük magas színvonalon játszik. A helyőrségi zenekar nemcsak az altiszti akadémiáé, hanem a városé is. Ugyanígy Szentendre nemcsak a művészetek városa, hanem a turistáké is. Rendszeres térzene-sorozatunknak nagyon jó a visszhangja, mind a turisták, mind a helyiek szeretik és várják a koncerteket. A város ünnepségein rendszeresen fellép a zenekar Rixer Krisztián őrnagy karmester vezényletével, s mi örömmel teszünk eleget a meghívásoknak. A napokban adta át a város a Posta előtti, felújított teret, térzenénkkel itt is igyekeztünk hozzájárulni az ünnepi hangulathoz.

Szeptember 18-án immár hatodik alkalommal rendezik meg városunkban a Regionális Katonazenekari Fesztivált.
Szentendrén négy katonazenekar gyönyörködteti majd a közönséget a VI. Regionális Katonazenekari Fesztiválon. Az idén a szentendrei helyőrségi zenekar mellett fellép a budapesti, a szolnoki és a kaposvári zenekar is.

Bár katonazenekarokról beszélünk, a repertoár nemcsak a hagyományos indulókból, „masírozós” darabokból áll össze…
Művészi értéket képvisel a zenéjük, a jazztől a filmzene-feldolgozásokon keresztül a nagy klasszikusokon át sokféle műfajt építenek be előadásukba. A hazai katonazenekarok mindegyike különböző stílusirányzatot képvisel, a szentendrei katonazenekart például a közönség azonosítja a bigband-del.

A honvédség nyitottsága a mindennapokban is megnyilvánul.
A városvezetéssel rendkívül jó kapcsolatban állunk. A laktanya falán kialakított reklámfelülettel a város kulturális eseményeire hívjuk fel a figyelmet. A Szentendrei Teátrum és Nyár hirdetése után most a Ferenczy Múzeum Art Capital rendezvénysorozatának molinója látható itt.
A zene mellett a képzőművészet, a történelem is jelen van a laktanya falai között. Egyik küldetésünk, hogy felkaroljuk a honvédség kötelékében dolgozó, amatőr művészeket, családtagjaikat, mindazokat, akik kedvtelésből rajzolnak, festenek szabadidejükben. Minden nyáron megrendezzük képzőművészeti alkotótáborunkat, s az itt született műveket kiállítjuk. Legutóbb a szentendrei Városházán nyílt a művekből nagy sikerrel tárlat, illetve művelődési otthonunkban évente megrendezzük kiállításunkat.
Az idei tanévnyitót követően nyílt meg a Requiem 660 000 katonáért című kiállításunk is, amely a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület gondozásában jött létre. Az első világháborús relikviákat és történeteket felvonultató tárlatot ajánljuk a város iskolai csoportjai számára. A szép kiállítás nagy szakmai háttéranyaggal kiválóan beépíthető egy rendhagyó történelemóra keretébe.

Az ifjúsági nevelés más formában is feladatuk…
A honvédség célja, hogy minden járásban legyen olyan laktanya, ahol az ifjúság nevelésével is foglalkoznak. A mi akadémiánk egyik századának ez kiemelt feladata. Tavasszal alakítottuk meg, s már júliusban egy huszonkét fős csapat a 14-18 éves korosztályból ezzel a századdal töltött hat napot. Elsősorban a diákok fizikai állóképességének fejlesztésével foglalkoztunk, s egyben jobban megismerték a katonaélet mindennapjait. Remélem, kedvet kaptak ahhoz, hogy ezt a hivatást válasszák. Célunk, hogy a honvédelem, a haza védelme ne csak egy szlogen legyen a fiatalok számára, hanem kézzelfogható valóság is. A várossal való jó együttműködést példázza az is, hogy örömmel biztosítjuk a laktanya sportobjektumát testnevelés érettségi lebonyolítására a városi középiskoláknak.

Jelenleg hány altisztet képeznek az akadémián?
Változó a képzéseken résztvevők száma, mert a rövidebb-hosszabb lélegzetű tanfolyamaink mellett iskolarendszerű képzéseink is vannak. A tanfolyamok a háromnapostól egészen az öt hónapos képzésekig szerteágazóak, az iskolarendszerű OKJ-s képzések pedig kétévesek. Az itt végzettek a második év végén kapják meg az őrmesteri fokozatot. Az elmúlt években 2-3 ezer főnek adtunk különböző szintű bizonyítványt egy tanévben. Ezek szép számok, és magukért beszélnek. A magyar honvédségen belül egyedülálló a szentendrei Altiszti Akadémia, hiszen mi vagyunk a tárca egyetlen oktatási és kiképzési intézménye.

Megenged egy személyes kérdést is? Mindig erre a pályára vágyott?
Igen. 1977-ben, 18 évesen, az érettségi után vonultam be katonának. Nem gondolkodtam más hivatáson. A családban én vagyok az első, nem katonacsaládból származom. Édesanyám mai megfogalmazással közszolgálati tevékenységet végzett: Csongrádon a helyi adócsoport vezetője volt, édesapám – ő már sajnos nincs közöttünk – kereskedő. 1981-ben itt végeztem, ebben az alma materben, amikor még Kossuth Lajos Katonai Főiskola volt. Az idősebb tisztek jelentős része itt végzett, s büszkék vagyunk „Kossuthos” múltunkra. Ma már a Ludovika zászlóaljának keretében, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzik tanulmányaikat a tisztek.

Visszakanyarodva beszélgetésünk elejére, milyen városi eseményen lesznek még jelen a közeljövőben?
A katonazenekari fesztivál után, szeptember 22-én örömmel veszünk részt a városban második alkalommal megrendezett Őrzők Napja eseményen a Duna-korzón. A hamarosan megrendezésre kerülő ifjúsági fesztivált segítjük azzal, hogy a résztvevőknek szálláshelyet biztosítunk. Apró dolgok ezek, de célunk, hogy laktanyánk a város mindennapi életévé váljon.
És ne felejtsük el a legfontosabbat: katasztrófahelyzetekben, árvíz idején mindig itt vagyunk, állandó készenlétünkkel biztosítjuk a szentendrei polgárok védelmét.

Fesztívál plakát 2 2016