2015. július 30., 13:19
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A szentendrei Szent Erzsébet Karitász Csoport legfőbb feladatának a rászoruló családokkal való foglalkozást tekinti. Tevékenységük közé tartozik – a vásárok szervezése, a ruhaosztás, az élelmiszer- és gyógyszersegélyezés, a gyermekprogramok szervezése, a tűzifavásárlás mellett – a rászoruló gyermekek nyári táboroztatása is. Kivés Zoltán 2007 óta vezeti a csoportot, amelyben mintegy 30 önkéntes dolgozik. A Karitász a tevékenységét a rendszeresen tartott vásárok bevételéből, magánszemélyek adományából, illetve a Péter-Pál Alapítvány – ahova a hívek személyi jövedelemadójának 1%-a is befolyik – támogatásából végzi, Blanckenstein György plébános hozzájárulásával és segítségével.

8 nap nyaralás

A gyerekeket évente egy alkalommal Miskolctapolcára viszik a Szent József Otthonba, egy kifejezetten gyerekek számára felújított volt kolostorba, melyet – Écsy Gábor korábbi szentendrei káplánnak köszönhetően, akik jelenleg a Katolikus Karitász országos igazgatója – térítésmentesen vehetnek igénybe. A 35 általános iskoláskorú gyereket kilenc felnőtt kíséri, ők mindannyian önkéntesek. „Ezeknek a gyerekeknek semmilyen más nyári programjuk nincsen, szociálisan és érzelmileg is terheltek. Igyekszünk úgy összeállítani a programot, hogy lelkileg gazdagodjanak. Szeretjük őket, figyelünk rájuk és nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy egyesével is tudjunk velük foglalkozni, azért is kísérjük őket ennyien. Fizikailag ugyan kimerítő ez a hét, de megéri, mert lelkileg megfiatalodunk. Jó együtt lenni ezekkel a gyerekekkel, mert nagyon hálásak és őszinték” – mondja Kivés Zoltán.

A tábor – az ingyenes szállás ellenére – komoly összegbe kerül, hiszen a 45 fő nyolcnapi élelme, a belépők (múzeum, állatkert, strand stb.), a közlekedés is jelentős összeg. A tavalyi tábor költségvetése mintegy 6-700 ezer Ft volt. A tábor a gyerekek számára ingyenes, a családok, ha tehetik, kisebb összeggel hozzájárulnak, illetve adományokat is rendszeresen kapnak magánszemélyektől, kifejezetten a táboroztatásra.

Együttműködés az önkormányzattal

Szentendre város önkormányzata is hozzájárult az idei táboroztatási költségekhez. Egyrészt tartós élelmiszerekkel, melyeket a májusban szervezett jótékonysági futóversenyen nevezési díjként ajánlottak fel a résztvevők, illetve Boda Anikó képviselő és Gyürk Dorottya alpolgármester gyűjtést szervezett a Szentendre Gyökerei Hagyományőrző Baráti Társasággal, melynek eredményeképpen 100 ezer forintot adtak át a Karitásznak. „A Karitász a rászorulókkal való foglalkozást felekezettől függetlenül végzi, éppen ezért nagyon fontos az együttműködés az önkormányzattal, ami Verseghi-Nagy Miklós polgármestersége alatt még szorosabb lett. A képviselőktől  rendszeresen kapunk nagyobb mennyiségű tartósélelmiszert. Jelenlegi működési területünk nagyon szűk, a plébánián egy tetőtér áll rendelkezésükre, ezért már kértük az önkormányzat segítségét egy új közösségi ház létrehozásához is” – zárta a beszélgetést a Karitász vezetője.