2021. november 15., 16:24

A Szentendrei Teátrum Karinthy Ferenc születésének századik évfordulója alkalmából november 19-én mutatta be az író Dunakanyar című egyfelvonásos művét a Szamos cukrászdában. A nagy sikerű előadással decemberben és januárban is találkozhat a közönség.

A Kossuth-díjas magyar író színjátéka több színészgenerációnak adott pazar lehetőséget a megmutatkozásra. 1971-ben Szinetár Miklós rendezésében forgattak tévéjátékot Karinthy egyfelvonásosából Hámori Ildikóval és Sztankay Istvánnal, 1981-ben pedig Szentendrén láthatta a közönség a legendás előadást a Nosztalgia Kávéházban. A Szentendrei Teátrum idén szintén a városhoz és a Dunakanyarhoz sok szállal kötődő Szinetár Miklóst kérte fel, hogy állítsa színre a népszerű művet, Szinetár Dóra és Makranczi Zalán alakításában. Az új szentendrei bemutatónak ezúttal a belváros szívében található Szamos cukrászda különleges hangulatú emeleti terme ad otthont. A cukrászda örömmel fogadta be az előadást, hiszen régi vágyuk volt, hogy színházi funkciót is kapjon a Klimt terem.

A Dunakanyar mozgóképes ajánlójában a közös munkáról és a darabról beszélnek szórakoztatóan és meghatóan az alkotók, az előadás rendezője és a két színész. Megtekinthető itt!

További időpontok:
2021. december 27. (hétfő) 15:00 és 18:00
2021. december 30. (csütörtök) 15:00 és 18:00
2022. január 30. (vasárnap) 15:00 és 18:00
2022. február 4.
(péntek) 18:00
Helyszín: Szamos Marcipán Múzeum Cukrászda, Klimt terem (Dumtsa Jenő utca 14.)
Jegyvásárlás>>

Borítóképen Szinetár Dóra, Szinetár Miklós és Makranczi Zalán látható.
Forrás: Teátrum/Facebook – GloriArt/Forgács Bea

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
ked 05

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 05

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.