2017. december 28., 10:44
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Intézményi hagyományaikhoz híven a 2017-es esztendőt a családok részére rendezett karácsonyi ünnepséggel zárta a Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény, amelyhez a helyszínt a Szentendrei V8 uszoda biztosította.

Kézműves foglalkozás után táncházi programmal kedveskedtek vendégeiknek, amelybe szívesen kapcsolódtak be mind a gyerekeknek, mind a felnőttek. A jó hangulatról és a tánclépésekről a Netz táncprodukció gondoskodott.

Az est folyamán a legizgalmasabb pillanatot a karácsonyfa alatti ajándékok átadása jelentette.  A gondosan elkészített csomagokban mindenkinek személyre szóló meglepetéseket helyeztek el szolgálatunk munkatársai.

Az ünnepséget közös vacsorával zárták, amelyet a La Fiesta Party Service biztosította számukra, mint eddig is, évről-évre.

A karácsonyi ünnepség nem jöhetett volna létre a támogatók és a lakosság adományai nélkül, akiknek ezúton is köszönik nagylelkű felajánlásaikat:

La Fiesta Party Service, V8 Uszoda Szentendre, Cseperedő Waldorf Óvoda, Coop ABC Szentendre , Templomdombi Általános Iskola, Kékvölgy Waldorf Iskola, Lakatos Elena, Fellegvár Óvoda Visegrád,  Áprily Lajos Ált. Isk. Visegrád, Szent Endre Gyógyszertár, Két Kiss Pék KFT Üröm, Püspökmajori Bőlcsöde, Kafet Ruházat- Felszerelés, Anyák az Anyákért Alapítvány Budapest, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Katolikus Karitasz, Dévai Vegyeskereskedés Budakalász, Kovács Attila Faluház, Szigetmonostor „Vegye- Vigye Élelmiszerlánc”, Mille Colori Kft. Papír-Írószer, Johanna Papírboltja Szentendre, Szilágyi Pékség Szentendre.

Ezen kívül köszönik azoknak a magánszemélyeknek, akik tartós élelmiszer, ruházat, játék és egyéb adományaikkal szintén hozzájárultak ahhoz, hogy a Dunakanyarban nehéz élethelyzetben élő családoknak meghittebbé tudják varázsolni az ünnepeket.

 

Eredményekben gazdag Boldog Új Évet kíván a település lakosságának a Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény!