2014. december 20., 11:44

Több generáció találkozott a Gondozási Központban december 18-án rendezett Karácsonyi Ünnepségen.

A Sztaravoda úton található Gondozási Központ, melyben idősek és betegek nappali ellátásáról gondoskodnak, minden évben rendez egy bensőséges, kedves Karácsonyi Ünnepséget, melyre idén Verseghi-Miklós, polgármestert is meghívták.

A polgármester köszöntőjében kiemelte, mennyire örül annak, hogy több generáció is együtt van, együtt ünnepel, hisz függetlenül a kortól vagy éppen a hitünktől, az ünnep összeköt. Hozzátette, hogy nagy fontosságot tulajdonít a kisebb közösségeknek, hisz ezek az alapjai a város egészének, ezekből épül a nagy közösség. Az ajándék, mellyel az időseknek kedveskedett, remélhetőleg szó szerint megédesíti a Központ lakóinak napjait.

A rendezvény a Rákóczi úti Általános Iskola kisdiákjainak Betlehemes műsorával folytatódott, angyalkák és pásztorok népesítették be a termet, furulya, dob és citera kísérte a csengő hangú éneket, kicsit megállt az idő. Az ünnepség második felében az idősek énekeltek, verseltek, közösen összeállított műsorukkal köszöntötték a Karácsonyt a fahéjillatú, szépen feldíszített teremben.

Boldog Karácsonyt kívánunk ezúton is kisebbeknek-nagyobbaknak egyaránt!

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
hét 11

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 11

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.