Jótékonysági futóversenyt hirdet a Pilisi Pegazusok Sport és Művészeti Egyesület civilek és az önkormányzat támogatásával egy ötéves kisfiú gyógykezelésére. Ábel oxigénhiányos állapotban elszenvedett károsodás miatt jelenleg nem tud egyedül járni. Állapotának javulása egy lengyelországi kezeléssel lehetséges, erre gyűjtenek az akció szervezői.
Az ötéves Ábel oxigénhiányos állapotban szenvedett károsodás miatt jelenleg képtelen egyedül járni, a Pilisi Pegazusok azonban azt szeretnék, hogy hamarosan ő is ugyanúgy élvezhesse a szabad mozgás örömét, mint bármelyik egészséges társa.
Józsa Ábel gyógykezelésének támogatására Gedeon Zsolt, a Pilisi Pegazusok Sport és Művészeti Egyesület alapítója és elnöke hirdetett jótékonysági akciót.
Az általa vezetett egyesület két éve azzal a céllal alkult, hogy biztonságot, segítséget nyújtson gyermekeknek a sporton és a művészeten át, szeretettel.
Ghedeon Zsolt eddig egészséges gyerekekkel foglalkozott. Amikor megismerte Ábel történetét, úgy érezte, segítenie kell. Megkereste Ábel szüleit, akik mindent megtesznek fiuk gyógyulásáért, a varsói kezeléshez azonban sok pénzre van szükség. Azt javasolta a szülőknek, indítsanak jótékonysági akciót a kisfiú gyógykezelésének támogatására. A kezdeményezéshez számos civil és sportember mellett a szentendrei önkormányzat is csatlakozott. A jótékonysági futóversenyt a katasztrófavédelmisek színes gyermekprogrammal teszik különlegessé.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak. Találkozzunk november 8-án a Szentendre Fitness udvarán a futóversenyen! Együtt Ábelért… sikerülni fog!
Józsa Ábel jótékonysági futóverseny térkép