Gyermekszeretet, folyamatosan frissített szakmai felkészültség, széleskörű kórházi tapasztalat, empátia, jó kommunikációs készség – dr. Bogár Andrea csecsemő- és gyermekgyógyász hivatásának pillérei. A doktornő szeptembertől szentendrei lakos, decembertől az 1. körzet gyermekorvosa. 

Miért éppen ezt a pályát választotta?  Volt olyan benyomás, ami miatt teljesen biztos volt benne, hogy nem lehet más?

A „mi leszek, ha nagy leszek” kérdés klasszikusan indult: gyerekként én is képzőművész, divattervező vagy óvónő akartam lenni. Rajzolni igen, de énekelni nem tudok, új ötletek jöttek. Majd az idegen nyelvvel kapcsolatos szakmák vonzottak, mivel nyelvi tagozatos osztályokba jártam. Ahogy gördült tovább a gondolatmenetem, sokáig jogi pályára készültem – ezt szorította ki az egészségügy és az orvoslás.

Az indíttatás egy folyamat révén alakult ki, egyetlen benyomáshoz nem tudom kötni. Igaz, akkoriban indultak látványos orvosi és kórház témájú műsorok, amiket ámulva néztünk, de az eredet prózaibb volt. Iskolai szervezésben indultunk egy csapattal – melynek én voltam a kapitánya – az elsősegélynyújtó versenyen, és az országos megmérettetésre is eljutottunk. A felkészülésben mentőtisztek segítettek, a helyi állomáson is gyakoroltunk. Akkor húzott magához az egészségügy hangulata, az adrenalinlöket varázsa. Innen már csak egy elhatározás volt, hogy igen, én orvos akarok lenni! Ezt követően már tudatosan készültem az orvosi pályára, és határozottan a gyermekgyógyászat irányába.

Volt-e bármi az élete során, ami elgondolkodtatta, hogy van-e másik út, másik álom, amit megvalósítana még?

Igen, volt. De szerintem ilyen gondolat bárkinek felmerül a fejében, foglalkozástól függetlenül. A szakmám természetéből adódóan akadt néha olyan élethelyzet, ami lelkileg megterhelő volt és elgondolkodtam. De ezek csak múló pillanatok voltak, nem adtam volna fel a hivatásomat. Megvalósítandó álmom lenne, például szívesen beutaznám a világot, tanulnék még idegen nyelvet, kipróbálnék új sportágakat. Ez a mostani folyamat, a váltás is egy új út kezdete.

Mi az ars poeticája orvosként?

Saját elvet konkrétan nem fogalmaztam meg, ami mégis közel áll hozzám, az a: „Jót s jól!” Bár az idézet nem az orvosi szakmához fogalmazódott, a tartalma tömör és frappáns.

Honnan érkezik Szentendrére, hol született?

Nyíregyházán születtem és éltem, a családom is innen származik. Szeptembertől szentendrei lakosok leszünk.

Korábban többször is járt már Szentendrén? Van kapcsolódási pontja a városhoz?

Ez idáig csak lelki szálak fűztek a városhoz. Sokat utazunk, a gyerekeim is igazi kozmopoliták, igyekszünk minél több vidéket megismerni. Szentendrét és környékét kirándulások során fedeztük fel, többször visszatértünk. Már a legelső alkalommal megszerettük a város szépségét, hangulatát, illetve a környék természeti értékeit. „Szerelemváros” lett, egyike azon helyeknek, ahol megfogalmazódott a gondolat, hogy de jó lehet itt élni. Így mikor az élet a költözést az utunkba sodorta, nagy öröm volt számomra, hogy gyermekorvost keresnek és rátaláltam a lehetőségre.

Milyen készségek kellenek a gyermekorvosi munkához?

Gyermekszeretet, folyamatosan frissített szakmai felkészültség, széleskörű kórházi tapasztalat, empátia, jó kommunikációs készség. A gyermekgyógyászat speciális terület a felnőtt ellátáshoz képest. Fontos az életkorbeli sajátosságok ismerete, emellett a gördülékeny együttműködés a szülőkkel és a gyermekekkel.

Könnyen szót ért a gyerekekkel?

Igen. Régebben is sokat foglalkoztam gyerekekkel, vállaltam felügyeletet is. Továbbá jelentős változást hozott számomra, hogy saját gyerekeim lettek. Egyrészt megismertem az éppen aktuális mesehős és játéktrendeket- ez piros pont tud lenni kapcsolatfelvételnél és a hangulat oldásában. Jobban megismertem a gyerekek nyelvezetét, viselkedésüket és hangulatukat is megtanultam jobban értelmezni. Másrészt a szülőkkel is könnyebbé vált a kommunikáció amióta tapasztalatból beszélek.

Melyek szakmája legfontosabb megoldandó feladatai?

Maga a váltás a kórházi munkáról egy új kihívást jelent, át kell kalibrálni a gondolkodásmódot. Mások egy osztályos háttérrel a lehetőségek, mint az alapellátásban. Bele kell rázódni az új szerepbe, lesz bőven tanulnivaló.

Az eddigi munkám során több megoldásra váró problémával szembesültem, ezek részletes kifejtése túl nagy terjedelmű lenne. Egy részük megoldására már vannak ötleteim, amiket alkalmaznék is a mindennapi munkám során. A célom leendő háziorvosként egy olyan bizalmi és partneri kapcsolaton alapuló közösség kialakítása, hogy generációk múlva is úgy emlegessenek majd: „a mi doktor nénik”.