2017. március 27., 11:38

A Szentendrei Tavaszi Fesztivál az idén két Bergman-darabbal is készült, a Persona bemutatója után a Radnóti Színház előadásában a Jelentek egy házasságból című klasszikust láthatjuk a PMK színháztermének színpadán.

A darab Bálint András rendezésében, Szávai Viktória és Schneider Zoltán főszereplésével kerül bemutatásra április 6-án és 7-én. A konvencionális, kispolgári házasságban vergődő pár története időtlen, konfliktusuk, kimondott és ki nem mondott szavaik minden kapcsolatban felbukkanhatnak. A szentendrei előadás előtt Schneider Zoltánt kérdeztük a darabról.

– A konfliktus vagy a szeretet minden időben, minden kapcsolatban örökérvényű marad, erről szól Bergman darabja. Míg a színdarab most is érvényes, ugyanennek filmfeldolgozása már valószínűleg nem éri el ugyanezt a hatást, mert a világunk azóta rendkívül felgyorsult. Az alapproblémák ugyanazok maradtak, de úgy látom a környezetemben, hogy sokkal türelmetlenebbek lettünk. Ha valami nem működik, könnyebben mondjuk ki, hogy akkor inkább váljunk el. Sokan nem is törekednek arra, hogy az ellentéteket közös nevezőre, vagy legalább az elviselhetőség határára hozzák. Legtöbben a menekülést választják.
Jó lenne, persze, ha minden úgy maradna a kapcsolatokban, mint az elején. De a nagy lobogás után jönnek a gondok, mind az egzisztenciális, mind az érzelmi problémák, mindez a gyereknevelés felelősségével tetézve.
A változás az egész világra érvényes, természetes, hogy a kapcsolatok is alakulnak. Nem biztos, hogy „munka” fenntartani egy házasságot, egy kapcsolatot, inkább egymásra figyelés, tolerancia kell hozzá. Amikor nagyanyámék a 68. házassági évfordulójukat ünnepelték, és a család megkérdezte, hogyan lehet ennyi időt együtt tölteni, nagyanyám csak annyit mondott: „mindig nagyon sokáig számoltam”. Vagyis, amikor probléma volt, fejben számolt hosszan, és akkor már másképpen válaszolt, nem az első fellobbanó haragtól vezérelve.
A darabot Bálint András a magyaros temperamentumtól kissé visszafogottabb figurákkal rendezte meg. Ez a svéd szerző karakterén túl András egyéniségéből is fakad. Nem kerülgetjük a konfliktusokat, de amolyan „skandináv módon” éljük meg. Johan és Marianne, a darab házaspárja kevésbé lobbanékony, mint mi, magyarok vagy déli szomszédaink. Két értelmiségiről van szó, akik nagyon meggondolják, mit mondanak, hogy mondják, de mégis végigjárják ugyanazokat a stációkat, mint egy temperamentumosabb pár. A próbafolyamat rendkívül érdekes volt, mert András soha nem volt a „helyén”, a nézőtéren, hanem beköltözött hozzánk a színpadra. Így az ő személyisége is ott van mindvégig ebben a történetben.