2018. július 13., 14:35

Július közepén kezdődik a János utcában a járda építése a Deli Antal és József Attila utca közötti szakaszon. A járda megépítését régóta tervezte az önkormányzat, mivel ebben a városrészeket összekötő utcában nagy a gyalogos forgalom. Nagy számban használják gyerekek és diákok is, ezért történik az építkezés a nyári időszakban. Az építkezést a lakosokkal való egyeztetések és területrendezések előzték meg, illetve a tervezés és az engedélyeztetési folyamat.

A beruházás bruttó 9 millió Ft-ba kerül, melyet a város saját forrásból finanszíroz. A kivitelező a Bola 95 Kft. A befejezés várható időpontja: augusztus vége.

Terelőútvonal

A kivitelezés kezdeti szakaszában még nem kell lezárásra számítani, de az építkezés folyamán huzamosabb ideig útlezárásra kerül sor, ezért ebben az időszakban a javasolt terelőútvonal: Deli Antal utca – Damjanich János utca – József Attila utca – Jobbágy utca – György utca útvonal. (A Jobbágy utca ideiglenesen kétirányú lesz.)

A lezárás időszakában a szemétszállító járművek sem tudnak bejutni a területre, ezért a lakóknak a szemeteseket a Deli Antal utca és János utca kereszteződésbe lehet kivinni.

Ideiglenes forgalmi rend

A járdaépítési munkák a 1562/13 hrsz.-ú ingatlantól indulnak, csatlakozva a meglévő járdához. A Deli Antal utca felől a János utca az építés idején kívül is zsákutcaként fog üzemelni. A munkavégzés befejezését (16.00) követően a Deli Antal utca felőli, sárga villogókkal ellátott terelőkorlátot eltávolítják, majd a reggeli munkakezdéskor (8.00) visszahelyezik. A Deli Antal utca felől érkező forgalom számára oszlopra kihelyezett táblák – „Mindkét irányból behajtani tilos”, „Kivéve építési forgalom” és „Kivéve lakók 6.30-7.30” – biztosítják, hogy a lezárt építési területen lakók a munkavégzés idején kívül szabadon tudják megközelíteni ingatlanjaikat.

Az önkormányzat kéri a lakók fokozott figyelmét és türelmét.

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
sze 29

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 29

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.