2023. január 11., 15:30
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 1 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Rendkívüli érdeklődés mellett nyitott újra a V8 uszoda január 9-én. A látogatók többsége szentendrei volt, ami feltehetően azt jelenti, hogy a város polgárai komolyan veszik, hogy rajtuk is múlik az uszoda nyitvatartása.
FRISSÍTVE: 39 230 000 Ft vissza nem fizetendő támogatást kapott a 2023 első negyedévében felmerülő közüzemi költségeire a szentendrei uszoda – tájékoztatta január 13-án Fülöp Zsolt polgármestert a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára.

A délután kettőtől nyitva tartó, valamennyi szolgáltatását működtető wellness részleg iránt is nagy volt az érdeklődés a nyitás napján. Valamennyi szauna – bio-, finn-, infra-, mesterszauna – működik, a jégbarlang és a sószoba is várja a vendégeket. Január 13-tól a mesterszaunában ismét lesznek 18 órától 21 óráig tartó zenés, aromaterápiával fűszerezett szaunaprogramok.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK, PROGRAMOK

A Vízipók Egyesülettel kötött megállapodás keretében az uszoda szerdánként helyet biztosít a Mattesz Csilla szakképzett mesterúszóoktató, víziterapeuta által kidolgozott módszer szerinti alábbi foglalkozásoknak. Mindeegyiket a wellness részleg 31-33 fokos vízhőmérsékletű medencéjében tartják.

A sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek számára korcsoportonként szervezett fejlesztő foglalkozásokra – a három-ötéves korosztály számára 8:30 és 9:30 között, a hét-tizennégy évesek számára 10:30 és 11:00 között – kerül sor.

Baba- és manóúszás foglalkozásokat a hathónapos és egyéves korosztály számára 9:30 és 10:00 óra között, az egy- és háromévesek számára 10:00 és 10:30 óra között tartják. A baba- és manóúszás is a Mattesz-módszerrel zajlik, a foglalkozásokon játékos, mondókás feladatok várják a babákat és a mamákat, papákat. A módszer elősegíti, hogy a baba megszeresse a vizet, nagyon jó vízbiztonságra tegyen szert, ami nélkülözhetetlen a későbbi úszástanulásnál. Kérik, hogy csak egy szülő vegyen részt a foglalkozáson.

A kismamák számára szervezett aquanatal 11:00 órakor kezdődik.

A foglalkozásokra előzetesen be kell jelentkezni a vizipokse@gmail.com email-címen vagy a +36 20 944-8533 telefonszámon.

Az uszodavezetés köszöni a szentendreiek figyelmét, érdeklődését, és továbbra is kéri, hogy a bérletvásárlásokkal, a rendszeres uszodalátogatásokkal járuljanak hozzá az uszoda fenntarthatóságához.

FOTÓ: Isza Ferenc / Szentendre.hu