2014. augusztus 27., 07:45

Idén az Európai Népek Fesztiválnak a német Bad Segeberg adott otthont, ahova az ötvenfős magyar küldöttség Jolanda Willemse vezetésével szombat kora délután érkezett meg.

A szállás elfoglalása után – ami a helyi gimnáziumot jelentette – csapatunk a nem messze lévő Möbel Kraft lakberendezési áruházban vacsorázott, ahol a fesztivál ideje alatt az ebédet fogyasztottuk.

Fesztiválnyitás
Másnap délelőtt a helyi lutheránus gyülekezet fogadta a 15 országból érkező vendégeket. Az istentisztelet során minden delegáció a saját nyelvén olvasott fel egy verset a Bibliából, majd zászlóikkal díszítették fel az oltárt. Délután került sor a felvonulásra. Az idei fesztivál különlegessége a magyarok jellegzetes búzakoszorúja és karikás ostora volt, utóbbit Vígh Bálint mutatta be, igen nagy sikert aratva. Őt népviseletbe öltözött fiatalok követték, majd a csapat többi tagja érkezett, magyar és szentendrei zászlókat lengetve. A felvonulást követően az EPF elnöke, majd a német szervezőbizottság köszöntött mindnyájunkat, így a fesztivál hivatalosan is elkezdődött.

Versenyek, bemutatók
Hétfőn a kosárlabda és a pétanque (tekéhez hasonló golyós játék Franciaországból) játszotta a főszerepet. A magyar csapat remek játékkal kosárlabdában a hetedik, míg pétenque-ban a tizedik helyet szerezte meg. Fontos megemlíteni, hogy az idei évben egy ún. All Stars csapat is összeállt, amelyben az összes nemzet képviseltette magát, tehát minden sporteseményen 16 csapat küzdött meg egymással.
Délután az utcaszínház előadásaival indult el a kulturális vetélkedők sora. Szentendrét Kertész Kata és Színtársulata képviselte. Előadásuk egyszerre volt humoros és elgondolkodtató. A tehetséges színészek szorgalmas munkája meghozta a gyümölcsét: második helyezést értek el! Este elkezdődtek a kulturális performanszok és a gasztronómiai bemutatók, itt egyelőre a magyarokra még nem került sor.
A keddi nap a röplabdabajnokságé volt, ahol a csoportkörökben hibátlanul szerepelt a magyar csapat, az elődöntőben azonban szoros csatában kikaptunk a házigazdáktól, így a harmadik helyet szereztük meg a későbbi győztes Portugália és Németország mögött. Délután a duatlon verseny következett volna, de egy fiatal skót, a mindössze huszonhat éves William McLay életét vesztette a versenyszámra való edzés közben. Az „EPF-család” egy jó humorú, kedves embert veszített el személyében. Este kilenckor megkondultak a harangok a templomban: gyászmise keretében együtt búcsúztunk el Williamtől, tiszteletére kedd este minden program szünetelt.
A szerdai nap – mint mindig – a közös kirándulás napja volt. A delegáció először Lübeck városát tekintette meg, majd a csoport egyik fele a tengerpartra, míg a másik Hamburgba jutott el.
Csütörtök volt a magyarok számára a legsűrűbb nap: a foci, a futás, a kulturális rally, a performance és a gasztronómiai bemutató is erre a napra esett. A futballban a nyolcaddöntőben a későbbi bajnoktól, Dániától kaptunk ki. A duatlon helyett megrendezett futóversenyen a magyar váltó másodikként ért célba! Délután Rudd Mátyás vezetésével székelykáposzta és mákos guba készült a konyhánkban, amelyet nagy örömmel fogadtak mind a fesztiválon résztvevők, mind a helyi lakosok. A kulturális rally során furfangos feladatokban vehettünk részt, de az akadályokat sikeresen véve a negyedik helyig jutottunk! Este a magyar csapat az első világháború kitörésének 100 éves évfordulójára emlékezve rendezte meg a bemutatóját, ami nagyon jó fogadtatásban részesült a nézők körében.
A Funny Games programsorozatot pénteken rendezték. Ahogy a nevéből is látszik, a délelőtt sok-sok vicces pillanatot tartogatott! Délután pedig a vendéglátóink különleges előadásra invitáltak bennünket: Winnetou kalandjait láthattuk szabadtéri színpadon megrendezve. Rendkívüli élmény volt azoknak is, akik nem beszélnek németül.

Fesztiválzárás
És eljött a záróest… Kihirdették a fotó-, és festményversenyek eredményeit: előbbiben Jakab Krisztián munkáját a legjobbnak találták, míg Fadgyas Fanni mozaikfestménye harmadik helyezett lett. Feszült pillanatok következtek… A németek önmagukat utolsó helyre rangsorolták, mondván a „hazai pálya” túl nagy előnyt jelentett, utánuk pedig csökkenő sorrendben sorolták fel a helyezéseket. Még mindig nem hallottuk a nevünket… elkezdtünk örülni, amikor a hatodik helyezettet olvasták fel, és nem hangzott el a Magyarország szó. A csapatunk egészen a második helyre jutott el összetettben! Még meg kell említeni, hogy a győztes Spanyolország egyetlenegy ponttal diadalmaskodott felettünk.
Utolsó beszámoló következzen a EuroVillage-ről: az idei évben a fő tematikánk az országunk népművészete, gasztronómiája, borkultúrája volt. Környékbeli kereskedők segítették a munkánkat. A hivatalos értékelés szerint itt is a második helyezést értük el. Mindent összevetve azt hiszem, Szentendre méltón képviselte Magyarországot a fesztiválon.
A fesztivál zárásaként a tavalyi fair play-győztes lengyel csapat továbbadta ezt a vándorkupát a skót delegációnak, akik felkérték a jövő évi lengyel rendezőket a kupa megtartására, és a következő átadására. A tragédia miatt nem valószínű, hogy az elkövetkező években csatlakoznak a fesztiválon résztvevőkhöz.

Köszönjük a fesztivál szervezőinek, városunk vezetőségének, a résztvevőknek, a munkánkat segítő kereskedőknek, barátainknak és a családjainknak a támogatást. Jövőre folytatódik a fesztivál: a következő állomás Lengyelország!
Somogyi Zsófi

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
ked 05

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 05

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.