2015. augusztus 28., 12:13
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

 

Idén nyáron, július 6-15. között, immár hetedik alkalommal vettek részt zeneiskolánk növendékei, olasz testvér-intézményünk, az Accademia Musicale Tollese di Miglianico által szervezett Nemzetközi Ifjúsági Szimfonikus Zenekari kurzuson.

Miglianico közöskép

A hat éve kiválóan működő kurzus folytatása ebben az évben elsősorban az olasz iskola által menedzselt és benyújtott Kreatív Európa pályázat sikerétől függött. Eredményes pályázat esetén még szorosabbra fűzhettük volna kapcsolatunkat, mind az olasz, mind a lengyel zeneiskolával. A sikertelen pályázat azonban nem törte le a vállalkozó szellemű, és a kurzus iránt mélyen elkötelezett olasz házigazdáinkat. Ezen a nyáron azt más formában, a Mellianum Európai Nyári Utcafesztivál keretében, egy ahhoz szervesen kapcsolódó kurzusként szervezték meg. A Mellianum Fesztivál létrejötte a környékbeli cégek példás összefogásán alapult. A szponzorok között Miglianico, Ortona, Pescara, Montupoli, Ripa Teatina, Chieti, Francavilla al Mare, Tollo városok kisebb – nagyobb vállalkozásai találhatók. Köszönet ezért Miglianico volt polgármesterének, Dottore Dino de Marconak! Az utcafesztivál négy napja alatt (július 8-11) minden este színvonalas előadásokat láthattak, hallhattak a város lakói, és az idelátogató nagyszámú közönség. Fellépett többek között a Miglianico Marching Band, a Skylines Brass Ensemble, a miglianicoi Majorettes, a Balkan Bistro Street Band, történelmi előadás keretében, korhű ruhákban, helyi színészek eljátszották a törökök és a keresztények csatáját (1566) és a törökök sikeres kiűzését. Fellépett még a Filharmonica Vejanese, a Musici e Sbandieratori Citta’ di Bucchianico, a Takabum Street Band. A fesztivál zárókoncertjét a Nemzetközi Ifjúsági Szimfonikus Zenekar adta Andrea di Méle vezényletével.

Igen későn, május elején jelezte Diego Tiberio, hogy a sikertelen pályázat és a gazdasági nehézségek ellenére mégis várják Miglianico-ba a fiatal magyar muzsikusokat és tanáraikat. Utolsó pillanatban sikerült növendékeinket értesíteni a kurzusról, megszervezni az utazást és az itthoni próbákat. Sajnos mind a növendékeknek, mind a felkészítő tanároknak már korábban lefoglalt nyári programjai voltak, így komoly szervezőmunkát igényelt az év végi hajrában a repülőjegyek lefoglalása és a közös próbák megszervezése. Diego sem sokat segített, mert a kották egy részét indulásig sem sikerült átküldenie, így egy kissé felkészületlenül, de nagy lelkesedéssel indult útnak a kis magyar csapat Siposné Varga Edit vezetésével. A magyar csapat tagjai voltak: Király Teodóra, Hartai Kornélia, Reményi Magdaléna, Schrett Laura hegedű, Déri Klára, Megyeri Petra, Kurucz Gyöngyvér, Farkas Boglárka cselló és Bagi Boróka fagott.  Nagyon büszke vagyok minden növendékünkre, de a csellistákat külön kiemelném, mert idén én sem tudtam velük tartani. A kevés itthoni szólampróba során a hangokon kívül próbáltam felkészíteni őket a kinti, saját maguk által megtartott szólampróbákra. Hogyan hangoljanak, pontos ritmusok játszása, ujjrendek írása, zenekari játékmód, gyakorlási módok, hogyan tudnak egymásnak segíteni… Ez példásan sikerült és igazi csellószólammá alakult a négy csellista, hiszen a zenei, technikai nehézségek leküzdése összekovácsolta őket. Mindenki egyért, egy mindenkiért!

A kurzuson idén az olasz, magyar, lengyel és cseh fiatalok mellett albán muzsikusokkal is bővült a nemzetközi szimfonikus zenekar. A kurzus műsorán a korábbi évek sikerdarabjai mellett, népszerű és gyönyörű, ám annál nehezebb opera áriák szólaltak meg, a kiváló olasz operakarmester, Andrea di Méle betanításával, vezényletével, és énekes barátai előadásában.

Így a kurzus végén, három koncerten a zenekar előadásában felcsendült Bizet: Carmen szvit több tétele (Aragonese, Habanera), Brahms: I. és V. Magyar tánc, Sosztakovics: Valzer no.2, és áriák Puccini: Turandot és Tosca című operájából és Rossini: Sevillai borbély című operájából. Természetesen a közönségsiker ráadások sem maradhattak el, a Moment for Morricone és a Canta napoli. Most is teltház és hatalmas siker volt minden koncert!

A résztvevők elmondása alapján nagyon jól sikerült az idei kurzus, mindenki jól érezte magát, és szakmailag is nagyon sokat fejlődtek diákjaink. A napi hat-hét órás intenzív próbák mellett idén is maradt idő a tengerparti pihenésre, napozásra, fürdésre.

Hálásan köszönjük Kurucz Gyöngyvér szüleinek a hangszerszállítást, hiszen nélkülük nem tudtunk volna részt venni a nemzetközi kurzuson. Köszönet Siposné Varga Edit tanárnőnek, aki vezette és összetartotta a magyar csapatot, és aktívan részt vett a szimfonikus zenekar munkájában, nélkülözhetetlen volt! Köszönet az olasz családoknak, akik ismét nagy szeretettel várták a fiatalokat! Köszönet Diego Tiberionak, aki lehetetlent nem ismerve, tűzön-vízen át küzd évről-évre a kurzus létéért!

Nehezen indult és mégis nagyon jól sikerült….

Remélem jövőre nagyobb létszámban, nyugodt felkészüléssel, de kiapadhatatlan lelkesedéssel leszünk ott Miglianicoban!

 

Négyessy Kata